Tóth Péter: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai Sopron vármegyében; I. Magyar és latin nyelvű vallomások (1767). (Sopron, 1998)

A falvak válaszai/Die Antworten der Dörfer

41. HOMOK 1 I. Vagyon helységünknek régi urbariumja, de a' miolta mostani méltóságos gróf Schmidegg őnagysága bírása alatt vagyunk, meg nem tartatik, hanem a' méltóságos uraságnak rendelé­séhez kéntelenítetünk magunkat alkalmaztatni. II. Emlékezünk, hogy helységünknek más, különböző szokása volt és a' mostani kötelességünk csak mintegy 15 esztendővel ezelőtt kezdődött, azolta pedig szolgálatunk megsúlyosodott, minthogy azelőtt minden egész helyes gazda Szent György naptól fogva Szent Mihály napig marhával vagy gyalog, a' mint az uraságnak kívántatott, minden héten két napot, Szent Mihály naptól fogva pedig Szent György napig csak egy napot szolgált. A' mindennapi robot is pedig aratásnak idejében csak az aratásnak végéig tartott. III. Mi robotot is szolgáltunk és készpénzt is fizettünk esztendőnként az uraságnak. IV. Ezen helységnek semmi különös haszonvételei nincsenek, fogyatkozása pedig leginkább abból áll, hogy marhaélő földünknek és rétjeinknek nagyobb részét a' Fertő vize elöntötte, azonkívül, hogy határunk homokos és azért soványobban szokott teremni. V. Minden egész helyes jobbágynak vagyon házhoz való földje 18 hold, mellyekben hány posonyi mérőt lehet vetni, a' conscriptióban hitünk szerint bévallottuk. Rétje hasonlóképpen minden gazdának azokon kívül, a' kik földjeiknek végeit szokták kaszálni, vagyon két darab, mellyeken esztendőnként mi szokott teremni, a' conscriptióban foglaltatik, és azokon sarjút is lehet kaszálni. VI. Miólta az urbárium szerint való kötelességünk megváltozott, minden egész helyes jobbágy télen, nyáron, minden héten egyaránt marhával vagy gyalog szolgált két napot, ezenkívül Szent László napkor a' mindennapi robot elkezdődött és az tartott mindaddig Szent István király nap után is, még a' 40 napot tellyességgel ki nem töltöttük; ez mindazonáltal a' múlt esztendőben tartatott úr székié által cassáltatott. 121 Hosszú fórban állított az helység egy 1 ma Fertőhomok 121 eltöröltetett

Next

/
Thumbnails
Contents