Hermann Róbert: A csornai ütközet története és okmánytára 1849. június 13. (Sopron, 1999)

OKMÁNYTÁR - Naplók és visszaemlékezések a csornai ütközetről

Hosszabb vérengzés után sikerült csak a csaltámadással megbízottaknak délről, az úgynevezett nagy utcába behatolni, s ezáltal az ellenséget körülkerítéssel fenyegetni. A rémület e pillanatát használták a sokat vesztett és megzilált, de újra sorakozott zászlóaljak, s döntő rohamot intéztek, Mikovinyitől támogatva, a temető ellen. Sikerült; s az ellen védvonalából kidobatott. Kétségbeesve támogatta csatárait Wyss az urasági major előtt felállított jeles Baden-gyalogsággal; sortűzzel fogadta a rohanókat, lelkesítő szavakat intézett harcosaihoz, s gúnnyal illetve ellenfelét, vitézség- és kitartásra buzdította őket; de hasztalan, mert a szónok-vezér szíven találva bukott le lováról, a csapat pedig, melyet lelkesített, részben a magyar fegyverek áldozata, részben fogoly, a csata pedig eldöntve lett. Az ellenség a legnagyobb rendetienségben iramodott Bősárkány felé, nehogy a nagy utcán benyomultaktól körülkerítve, egészen megs emmisíttes s ék. Így küzdött a honvéd, s méltó, a dicsőséget majd élversenyző bajtársa volt a huszár. Fáradt lovaikon négyszer rohantak oly földterületen, melyen a nagyra nőtt gabona miatt alig lehetett a lovakat vágtatásra bírni. Három divízió Császár-uhlán állott előttük kipihent lovakon. Először a Vilmos-huszárok támadtak szokott merészséggel, de sikert aratniok a tömegben állott uhlánok ellen leheteden volt; majd Virágh Gedus őrnagy, a Nádor-huszárosztály parancsnoka intézett csalrohamot; pisztolylövés távolságra közelített az uhlánokhoz, s egyszerre jobbra át-ot vezényelt. Ekkor az uhlánok a látszólag hátráló huszárokat üldözőbe vévén, soraik feloszlottak; mire a huszárok a kedvező alkalmat felhasználva, követőik ellen fordultak, s győztek; a megfutamodottakat a városnak, melyet már Pongrácz s Mikovinyi osztályai tartottak megszállva, szorították, s ott a házakban tartózkodó honvédektől lelődöztettek, s hogy részök menekülhetett, egyedül csak a huszárság csekély számának köszönhetik. A menekülő ellenség kétségbeesve védte visszavonulását, s különösen lovassága elhatározottsággal födözte mozdulatait. Uhlánjai több ízben rohamra készültek az üldözésben előretolt 45-ik zászlóalj ellen, s lőtávoka meg is közelítették, de a rendítheden nyugalmúak elől mindannyiszor távoztak. A „Malomföle" erdő mellett, Bősárkány alá üldözte futó ellenségét a magyar; s azután vissza, Csornába vonult a teljes győzelmet kipihenni. Hogy a cél, az ellenség megsemmisítése nem éretett el, annak a Győrből várt dandár elmaradása volt oka.