Hermann Róbert: A csornai ütközet története és okmánytára 1849. június 13. (Sopron, 1999)
OKMÁNYTÁR - Naplók és visszaemlékezések a csornai ütközetről
Rábaköz hazafias közönsége csoportosan tódult a közelfekvő falvakból Csornára a nap hősei üdvözlése- és megvendégelésére, magával hozván mindegyike azt, mivel bírt, s mit jónak hitt a kedves vendégek felüdítésére. Csekély erővel nem lévén tartható ez állás, az éji út és a nap munkája által megviseltek néhány órai pihenés után, ismét távoztak Tét felé, s magukkal vitték sebesültjeiket is; csak hallottaikat hagyván szent ereklyéül a vidéknek. E heves csata sok áldozatba került, közel 400 halott s 700 sebesült volt a két részen; több az ellenéből, melynek különösen lovassága szenvedett nagy veszteséget. Wyss vezénylő tábornokon kívül számos főtisztet veszített az osztrák. A magyar had nevezetesbjei közül Dzwonkowski és Münster huszárkapitányokat siratta. E hősök a téti sírkertben tétettek le örök nyugalomra, s emlékökre gyűjtés is eszközöltetett dús sikerrel, de kő nem jelöli sírjokat; a pénz is elveszett, kinél? a jó Isten tudja, s vegye tőle számadásba. Az alsóbb s közrangú áldozatok nevei nem tudhatók, de a hazáért elvérzettek sírhalmai fölött a nemzet tisztelete s Isten áldása honol s nyújt vigaszt és üdvöt hátrahagyottaiknak. Nehezebben sebesült a szerény jellemű, de kiképzett bátor katona, a csornai nap egyik hőse, Mikovinyi őrnagy, ki e csata jutalmául lett alezredessé kinevezve. Sebe oly veszélyes volt, hogy a hadjáratban többé tettieges részt nem is vehetett, de azért kórházba sem maradt, hanem kocsin sínylődve kísérte szeretett vitézeit nyughatatian útjokban. Megsebesült még gr[ófj Dessewffy huszárkapitány 250 is. Magyar lovagias jellemének legfényesebb bizonyítványa a következő: Az uhlán-kapitány, ki őtet megszúrta, a huszárok által megsebesíttetvén, elfogatott, s vele egy kocsin szállíttatott Pápára ápolás végett. Pápa előtt kaszákés vasvillákkal fegyverzett tömeg táborozott. — A derék, hogy ellenségét a nép dühétől megmenthesse, huszárdolmányát vetette le, s az uhlánra adván, a tisztelt öltönyben bevitte magával egy szállásra, melyen a legjobb egyetértésben feküdtek egymás mellett, kínos sebeikben. A fölös számú hadifoglyok közt, kik közül néhányat nem a legillőbb helyről — köztük különösen egy magasabb születésű, de alsóbb katonai rangú uracsot 251 piszkos akolból — kellett előhúzni; azok között tehát, kik nem így kerültek kézre, 9 orvos is volt, kik a két fél sebesültjei körül Pápán hasznos szolgálatokat tettek. Számos fegyveren kívül valamennyi szekér és iroda, s nyolcvan egynéhány ló esett zsákmányul. Dessewffy Dénes nem volt gróf. Valószínűleg Salm herceg, hadnagyról van szó.