Hermann Róbert: A csornai ütközet története és okmánytára 1849. június 13. (Sopron, 1999)

OKMÁNYTÁR - Naplók és visszaemlékezések a csornai ütközetről

hogy a magyar had egy menetben, kipihenés nélkül érkezett Csorna alá, seregével megküzdeni. Az ámulást a csaták zaja, a hazaszeretet áldozatkész, és az önvédelem kétségbeesett tusája váltotta fel. Egyenlődén állásban, aránytalan számúak közt kezdődött a tusa. Jó előjellel a támadók részére. Portyázó huszáraik az ellenség marhakészletét védőik kezéből kicsikarták, s vágtatva hajtották a tartalékhoz. Lényeges különbség volt azonban a két fél működési alapja közt. A csorna-kapuvári országút mellett Farad felől támadó magyar had vízszintes, semmi által nem védett síkságon működött, s mozgásaiban a szálas gabona által akadályoztatott. Ellene fedve, s helyzeü előnyöktől erősített volt. Védvonala kulcsát az országút melletti, lőréses kőfallal kerített temető képezte; melyet balról hosszú és mély, lövészek befogadására igen alkalmas árok, jobbról pedig salétromfőzésből maradt földhányások födöztek. Segély és tartalék osztályait a temető mögötti nagy térség-, s az ezzel közveden kapcsolatban álló piacra helyezhette kettős előnnyel; mert míg csapatai a környezet által födöztettek, addig az e térből, egyfelől az urasági major és a földhányások, másfelől a hosszú árok és a nyáras közt kiömlő, a védvonalt környező síkságra vezető utak, szárnyalásra igen alkalmasak voltak. Ezen fölül valamivel hátrább, a temető mögötti térséget szegélyező, kőfal és épületektől körülvett urasági major jobbról, balról pedig a lucernás kerteket kerítő árkok, s az előtte elterülő nyáras kínálkoztak második védvonalul! Ily állás ellenében küzdött e síkra kitett magyar had. Támadását a védelem központja ellen irányozta, s itt, a temető körül fejlődött ki a legelkeseredettebb harc. Az ágyú- és röppentyűtelepektől istápolt lövészek ellenébe ismételve rohant Pongrácz osztálya, de sikertelenül, noha egyesek és zászlóaljak versenyeztek merészségben! Mindegyre hevesebb és véresebb lett a csata, a puskák szakadadan ropogása közt az ágyúk dördülete eltompult, s csak a szurony használatát ismertető „éljenek", „előre" s „hurrah" kiáltások változtatták a pokoli zaj egyformaságát. Lelkes tisztjeitől vezetve, a hazaszeretet önfeláldozásával rohant a vízszintes síkon célba kitett honvédhad előre, de vitézsége a nagyobb számú ellennek állása előnyeitől fokozott erején megtört, s mindannyiszor legbátrabbjai vérével fizette kísérleteit. Az osztrák had elszántsággal védelmezte magát. Pongrácz csapatai ismételve Mkovinyi osztályára dobattak.