Hermann Róbert: A csornai ütközet története és okmánytára 1849. június 13. (Sopron, 1999)

OKMÁNYTÁR - Az ütközet napja

Továbbá ma reggel ismét egy 1 lovasosztályból és 2 lövegből álló portyázó ve­zénylet küldetett Undra, amely holnap Sárvárig nyomul, s 15-én ott marad, hogy pontos híreket szerezzen a kiscelli, jánosházai és rumi ellenségről, s azután 16-án Szombathelyen, Kőszegen át visszaindul, és 18-án ismét a dandárhoz bevonul. Mint már jelentettem, a Gerstner-dandár tegnap ismét ide, Sopronba érkezett. Ma reggel 10 órakor vasúton ideérkezett Bécsből a 19. vadászzászlóalj. — Mután ez nem kapott további utasítást beosztását illetőleg, legalázatosabban kérdem, hogy ez a zászlóalj a III. hadtesthez beosztva marad-e, vagy sem? Midőn a magas hadseregparancsnokságnak tisztelettel jelentést teszek, hozzáte­szem, hogy a Wyss-dandártól Csornáról ma reggel érkezett közlés semmi különö­sebbet nem tudat. Az ellenséges csapatok Lesvárnál, és onnan Eneséig előre állanak. Marcaltőt ellenben az ellenség erősen megszállhatta, amiért is a Collery-dandárnak Szentmiklóson különösen Pápoc felé ajánlottam jobbszárnya fedezését. Egyébiránt ha részéről a mindeddig csupán vélelmezett ellenséges előre­nyomulás Sopron felé biztossá válna, és egy bizonyossággal előrelátható táma­dássá alakulna, az itteni hadtestparancsnokság szándéka a Collery-dandárt a Sopron előtti, igen jól tartható főálláspontra visszavonni, hogy ebben a legerő­teljesebb ellenállást tanúsíthassa. E nézetről Wyss tábornokot miheztartás végett már értesítettem. 156 Eredeti tisztázat. No. 667/op. „Bemutattatott 1849. június 14. No. 2524/op." KA AFA Kr. i. U. Karton 1834. HA u. H. 1849-6-210. Fogalmazvány. Uo. Kr. i. U. Karton 1877. III. AK. 1849-6-67. Gépelt másolat HL 1848-49. 32/430. 124. Horvátkim le, 1849. június 13., délután 1 óra Ludwig vezérőrnagy, táborparancsnok jelentése a es. kir. I. hadtest parancsnokságához Vz 8-kor jelentette Brzezany Császár-könnyűlovas őrnagy egy őrmester, majd egy tizedes révén, hogy az ellenség jelentős erővel, lovassággal, gyalogsággal, és legalább egy üteggel előőrseinket megtámadta; — ugyanebben a pillanatban 3, egymást követő ágyúlövést hallottam, tehát azonnal riadóztattam a táborban lévő csapatokat, s a készültséggel magam is az előőrsökhöz siettem, ahol már az üres csárdánál az előresietett Fischoff százados jelentése várt: hogy az ellenség csak 3 löveggel és 2 huszárosztállyal, gyalogság nélkül állt fel torlaszaink mögött, és az ellenség ezekből az ágyúkból 3 lövést tett a cukorgyárnál lévő tiszti őrta­156 Ld. a 121/a. iratot. 152

Next

/
Thumbnails
Contents