Hermann Róbert: A csornai ütközet története és okmánytára 1849. június 13. (Sopron, 1999)
OKMÁNYTÁR - Az ütközet napja
nyara, s hogy minden őrszemünk már a támogatásra küldött szakaszhoz harcolva visszavonult, s ez az úton és a telephez közellévő téren az előrenyomult 2 ágyúval együtt állást foglalt, hogy az ellenséget fogadja. Megérkezésemkor ezt az állást jónak találtam, és azonnal 2 szakaszt küldtem a cukorgyár felé, mire a huszárok csatárláncba állva, csatározva vonultak vissza, különösen miután még egy V2 lovasszázadot támogatásként előreküldtem, az Ottevényre vezető úton szintén Va századot, mire az ott álló huszárok is csatározva visszavonultak. Miután az ellenség sem ágyúkat, sem újabb csapatokat nem vetett be Öttevényből, visszavonultam felállításomba, mely alkalommal egy félórás, eredménytelen csatározás következett, — majd az ellenség hagyta, hogy kiállítsuk a szokásos őrszemeket. A cukorgyárnál lévő tiszti őrtanyára tett 2. ellenséges ágyúlövés után egy könnyűlovas közlegény, aki őrszemként volt kiállítva, lebukott a lováról, s a huszárok foglyul ejtették, a ló azonban őrtanyánkra visszatért. 157 Egyébiránt semmi különösebb nem történt. Lébény és Szentmiklós felé erős járőröket küldtem, hogy a hidakról és az ellenségről híreket hozzanak, azonban még nem tértek vissza. Eredeti üsztázat. No. 59/op. „Magyaróvár, 849. 6/13. 469/op." KA AFA Kr. i. U. Karton 1866. I. AK. 1849-6-79. 125. S zentpéter, 1849. június 13., délután fél 2 óra Auersperg herceg lovassági százados átirata Schlik megbízatásából Schwarzenberg altábornagynak, a es. kir. III. hadtest parancsnokának Szerdahelyre, vagy ott, ahol A Wyss-dandár túlerő által megtámadtatva, elveszítette Csornát, s a töltésen Bősárkány mögé, a Rábca mögé vonul vissza, ahol állást foglal. Ön a Réti és a Baromháza környéki átkelőket járőrök által vizsgálja át, s a kimlei táborral az összeköttetést állítsa helyre, mi végből ebben az irányba azonnal egy elég erős járőr küldetik ki. - Erről ma éjjel jelentést várok Magyaróvárra. Schlik gróf, altábornagy úgy véli, jó lenne, ha Hercegséged egy kisebb előnyomulás által megmutatná magát az ellenségnek, hogy azt esedeges előnyomulásában megakadályozza. Eredeti tisztázat. „Bemutattattott Sopron, 849. június 13-án No. 676/op." KA AFA Kr. i. U. Karton 1877. III. AK. 1849-6-75. Az ütközetről szóló magyar hadijelentést közli Hermann: Győr 293-294. o.