Házi Jenő emlékkönyv (Sopron, 1993)

Település — Társadalom — Politika — Kultúra (Források és tanulmányok Sopron város és megye történetéhez) - Dominkovits Péter: Nemesi birtoklás — közigazgatási határok (Adatok a nyugat-dunántúli nemesség XVIII. századi társadalomtörténetéhez)

élő Ráttky György, és az örökös nélkül elhunyt Ráttky Ferenc kamarára szállt jószágait; Salamonfán (Salamonfalván) és Szarkaföldön (Gyülevizen/Gyülcvészen) l-l curiát, Sa­lamonfa, Szarkafölde, Gyalóka, Und községekben fekvő birtokaikat, Farkas György ge­rebléni (Sopron vm.) pusztatclkét 16.168 ft 10 tallérért megvette. E jószágok megszerzé­sében felesége, Polányi Jusztina vagyoni támogatását is igénybe vette. Két év múlva a vásárlás során keletkezett nyomasztó adósságai miatt — melyek halála esetén özvegyét súlytanák — e birtokokat a csornai premontrei konvent előtt nyomatékkal közszerze­ményként vallotta fel. 70 * Csekélyebb ütemű, mértékű birtokszerzésc még a későbbiekben is folytatódott, 1727-ben az örökös nélkül elhall Korka Péter kamarára szállt salamonf ai 71) részjoszágaira szerzett nádori slatuciót. Következetes birtokgyarapítasat jelzi Döry Sándorral és Jánossal kapcsolatos esete is. Ok már megegyeztek Ráttky Dániellel a há­romkerekű gyalókai malmuk 100-100 ft és pár köböl gabonábani eladásában, de azt 1740-ben váratalnul Czompó Sándor soproni alispánnak idegenítették el. Czompó hiva­talviselésének végeztével 1743 végén hivatkozva arra, hogy ezen eladás a földeúri szom­szédi elővásárlási jog és a korábbi szerződés ellenére történt, örökös fclvallásukat vissza­72) vonták, és emelt áron, 120-120 ft-ért Ráttkynak a malmot eladták. A birtokkoncentrációra törekvő Ráttky Dániel a somlói és jánosházi várakhoz tartozó Vas, Veszprém megyei javait még korábban eladta a Salamonfán kastéllyal (castellum) is rendelkező Rimanóczy Józsefnek. * Árutermelő birtokairól nemcsak Sopron megye pi­acaira, de az 1720-as években Herd Izsák Győri kereskedővel megegyezve Mihályiból szekéren Győrbe is szállított gabonát eladásra. 74 * Végrendeletében salamonfai, gerebleni, undi, gyalókai javait és a Zala megyei Rátk pusztái József fiára tcslálta, s meghagyta, míg özvegye újra férjhez nem megy, fiával együtt lakjon, s takarékosan élve minden tehetségükkel azon legyenek, hogy adósságait kifizessék. Erre salamonfai birtoka jövedelmeit szánta, s ingatlanainak örök, vagy zálog­jogon történő elidegenítését megtiltotta. 75 * Ráttky József az atyai örökség súlyától, a régió birtokszerzési lehetőségeitől is megha­tározottan már sokkal kisebb nagyságrendű birtokgyarapító volt. Többnyire a család vagy személye függésébe vont, néki lekötelezett elszegényedő, töredéktelkcken élő kisneme­sek birtokaiból vásárolt, miként ezt nagyobb mértékben Rimanóczy Antal is csinálta. így 1749-ben a családot hűen szolgáló Bársony László alsópatyi curiáját (Vas vm.) minden tartozékával néki testál ta, s meghagyta, ha rokonsága nem bírna a rábabogyoszlói részbir­tokával (Vas vm.) az is Ráttky Józsefé legyen. Bársony halálával mind a patyi, mind a rábabogy oszlói birtokokat magához vette, s a rokonsághoz tartozó nemcsládonyi Ador­ján család tiltakozása ellenére azokra nádori statuciót szerzett. 76 * Goda Mihály Ráttky Józsefnek mint pártfogójának engedte át utód nélkül elhunyt testvére gyalókai részbirto­kait, miként azt a Gyülevészen élő Lodmar vagy Fülöp János felesége is tette elzálogosí­tott gyalókai jószágaival. 77 ' A kőszegi kerületi tábla assessoraként tekintélye, befolyása csak növekedett. Az 1760-as években undi törzsbirtokán illetve a friss, szerzeményű Patyon és Rába bogy osz­lón tovább folytatta a kisnemesi földek zálog vagy örökiogon történő felvásárlását. 78 * 1770-ben a középbüki közbirtokosok között is szerepelt. * Az úrbérrendezéskor Sopron megyében — Gyalókán, Gyórón, Horpácson, Kisfaludon, Középbükön, Mihályiban, Sa­lamonfán, Undon — 2.165, a Győr megyei Kispécen 65 hold úrbéres földdel rendelke­zett 80 *

Next

/
Thumbnails
Contents