Tóth Imre: A Nyugat-Magyarországi kérdés 1922-1939; Diplomácia és helyi politika a két háború között - Dissertationes Soproniensis 2. (Sopron, 2006)

V. A HARMINCAS ÉVEK DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATAI A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI PROBLÉMA NÉZŐPONTJÁBÓL

aggódó hazai közvélemény és annak valóban kampányt folytató szűk csoportja ugyanis (kivéve a legradikálisabbakat) a Hennet által nyomon követett propaganda érvelését elvetve, kétr ségtelenül mérsékeltebb húrokat kezdett pengetni Burgenlanddal kapcsolatban. Mint láttuk Dollfuss, és később Schuschnigg is, az ő köreikben jóval több bizalmat élveztek, mint elődeik. Az osztrák kurzusváltás ezért sajátos dichotómiát eredményezett a magyarországi területvédők Ausztriához fűződő viszonyában. A kettősség egyik oka az volt, hogy természetesen nehéz volt megszabadulni az 1921-22-es emlékektől, és elszakadni attól a történelmi szereptől, melyet az egykori felkelők és felkelő vezérek a nyugati végek védelmében játszottak. Másfelől viszont az ausztriai kurzusváltás újabb - méghozzá békés - területi kalkulációkhoz vezetett ugyanezen körökben. Következtetéseiket újabban abból a frázisból vezették le, hogy „az osztrák társadalom szellemével ellenkező vörös irányzat" hanyatlásával a Jobb érzésű osztrák nép" a Dollfuss által kijelölt úton haladva sokkal jobban szót fog érteni magyar szomszédjával. Ebben bízva úgy vélték, hogy végre küszöbön áll a megegyezés Nyugat-Magyarország kérdésében.

655 E gondolatkör leglényegesebb eleme a Jobb érzésű"

656 osztrák nép elválasztása volt attól a „szocialista-kommunista társaságtól", amely egykor mohón lakmározott fegyvertársa húsából. A Jobb érzésűek" - miként az egykori felkelő, Missuray Krúg Lajos dolgozatából értesülhetünk róla - maguk is „szégyellték a gyalázat-koncot", de később „beletörődtek a fegyvertárs kifosztásába", „beleélték magukat az új helyzetbe" és „Burgenland néven már osztrák földnek kezdték nézni az ősi magyar földet [...] Most végre mintha megtört volna a jég. Utat tört a jobb belátás, a tisztességes érzés, és a becsületes gondolkozás."

651 A jóindulat jeleként a magyar felkelők kezet nyújtottak egykori osztrák ellenfeleiknek is.

658 Hangzatos retorikai gesztussal igyekeztek biztosítani megértésükről a világháborúban még oly hűséges bajtársaikat, akik csak „egy átkozott parancs végrehajtásának eszközei voltak". Feléjük „az összeomlás utáni félkommunista osztrák kormányok legkérlelhetetlenebb és legönérzetesebb ellenfelei nyújtják a békejobbjukat" - olvashatjuk a felkelő visszaemlékezése végén. Az osztrák diplomácia nem értékelte túl a baráti hangvételű megnyilvánulásokat, különös tekintettel arra, hogy azok végcélja semmiben sem különbözött a korábbi irredenta szólamokétól. Ezekre érdemi választ vagy jelzést nem adtak. Figyelmüket olyan hírek kötötték le, melyeket fontosnak tartottak jobban körüljárni. Hennet fülébe jutott például, hogy az ausztriai puccskísérlet idején Olaszország azt kérte a magyar kormánytól, vonjon össze csapatokat az osztrák határon, és ha Olaszország kénytelen lenne katonailag beavatkozni az eseményekbe, Magyarország hozzá hasonlóan vonuljon be Ausztriába, és foglalja el Burgenlandot, vagy annak egy részét. A követ kezdetben hajlott rá, hogy hitelt adjon a pletykáknak, de miután hivatalosan és egyik informátora révén is megismerkedett a hírek magyar interpretációjával, változtatott felfogásán. A Külügyminisztérium politikai osztályának vezetője, Apor Gábor azzal igyekezett őt megnyugtatni hogy a Duce sokkal komolyabb államférfi, semhogy hasonló követeléseket támasszon, a magyar katonai beavatkozás pedig azonnal maga 655 Ennek lehetőségét fejtette ki - többek között - Ádám T. István: A Nyugatmagyarországi felkelés története című könyvének előszavában. 656 Szó szerint az Ádám István által is alkalmazott kitételt használja Missuray Krúg Lajos is, a nyugat-magyarországi felkelésről írott könyve utolsó fejezetében. Lásd Missuray 1930. 254. o. 657 Uo. Később ugyan, de hasonlóan fogalmazott a Mosonvármegye is, amikor arról írt, hogy amit a „vörös Bécs" elfogadott, azt a „Keresztény Ausztria" vissza fogja adni Magyarországnak. Mosonvármegye (MVM), 1936. november 11. 658 A magyar felkelők ellenséges érzelmei, talán a jus armorum jegyében, épp a valamikori harcoló féllel szemben enyhültek a leginkább. Ezt bizonyítja, hogy Prónayék 1929 óta rendszeresen megkoszorúzták a harcok során elesett osztrák csendőr, Arnold Mosch soproni sírját is. Az aktus természetesen a magyarságra jellemző lovagiasságot, bajtársi szellemet is hivatott volt demonstrálni. Osztrákok Qjurgenlandiak) egyidejűleg szintén megjelentek Magyarországon, hogy a közös hagyományokat ápolják. Lásd még: Burgenlandból és Bécsből 3000 volt frontharcos vesz részt a soproni bajtársi ünnepségeken. Hétfő, 1933. március 6.