Németh Ildikó: Sopron középfokú és középszintű iskolái a 19. században - Dissertationes Soproniensis 1. (Sopron, 2005)

3. SOPRON KÖZÉPFOKÚ ÉS KÖZÉPSZINTŰ ISKOLAHÁLÓZATÁNAK KIÉPÜLÉSE

alatt. 313 Az 187l-es értesítő négy főelemi osztályt és három reálgimnázíumi évfolyamot említ. Az iskola bővülésével az intézet új helyre költözött, a mai Pócsi utcai épületbe (ma a városi könyvtár épülete), melyet Schwarz Antal cukorgyárostól bérelt az intézet. Csön­des Ferenc további két szárnyat építtetett, amelyek 1871-ben már álltak. Az iskolához nagy kert is tarto­zott: a Pócsi domb tetején álló háztól egészen a Pap­rétig futott. 314 1873-ban az intézmény további három reáliskolai osztállyal bővült, és ez év októberében meg­kapta a nyilvánossági jogot, azaz államilag érvényes bi­zonyítványt adhatott ki. Az 1875/76-os értesítő közlése szerint „az intézet négy osztályú gymnasiumot négy osztályú reál- négy osztályú elemi tanodát s a középta­nodákra előkészítő osztályt foglal magába". 315 Az 1887/ 88-as értesítő külön fejezetben foglalkozott az iskola szervezetével: ekkor már a négy elemi osztály mellett négy reáliskolai osztály és hat gimnáziumi osztály működött. Azok, akik ezen osztályokat már kijárták, továbbra is az internátusban maradhattak, és a fel­sőbb osztályokat a városi teljes nyolcosztályos gimná­ziumokban, illetve a főreáliskolában fejezhették be. 316 A tulajdonos 1882-ben bekövetkezett halála után az intézet lassú hanyatlásnak indult. Az 1890-es évek­ben, amikor a konkurens Laehne-féle nevelőintézet második virágkorát élte, anyagi gondok és a növen­dékek számának erőteljes csökkenése miatt kénytelen volt bezárni kapuit. Az 1883-as középiskolai törvény megjelenése után az iskolák magánintézetekként a kultuszminisztérium vezetése alá tartozó intézmények voltak. A győri tanke­rületi főigazgató ugyanúgy látogatta és ellenőrizte őket, mint az állami kezelésű középiskolákat. Az iskolák tanári kara bentlakó és bejáró tanárok­ból állt össze. A bentlakó tanárok egyben nevelőtaná­rok is voltak, ami azt jelentette, hogy a napi tanítási időn túl is részt kellett venniük az intézeti életben. Ez pedig számos kötöttséggel és viszonylag kevés sza­badidőveljárt, így érthető, ha sokan csak egy-két évre vállalták az intézeti tanárkodást. Minden évben volt néhány tanárjelölt is az intézeti nevelők között, akik képesítést szerezvén, valamilyen állami vagy egyházi középiskolába kérték kinevezésüket. Ugyanakkor volt a tantestületeknek több stabil tagja is, akik hosszú éve­ken át az intézetekben tevékenykedtek. A tantestületek állandó tagjai három-négy tantárgyat is oktattak, heti óraszámuk átlagban 18—22 óra körül mozgott. Az ele­mi iskolában és a középiskolában egyaránt taníthattak, nemegyszer az elemi iskolai tanító oktatta a középis­kolásoknak a készségtárgyakat. A tantestületek tagja­inak gyakori cserélődése nem is annyira az úgyneve­zett rendes tanárokra, mint inkább a más intézetekből átjáró tanerőkre jellemző: ők szinte évente váltották egymást. Bejáró tanárok voltak az evangélikus, kato­likus és izraelita hitoktatók, az úgynevezett rendkívü­li tárgyak tanítói: a zenetanárok, a vívómester, tánc­mester, az egészségtant oktató iskolaorvos. Az 1880-as, 1890-es években a reáliskola és az evangélikus líceum tanárai adták a legtöbb órát külsősökként: a líceumi tanárok magyart, latint, görögöt, a reáliskolaiak ter­mészetrajzot, mennyiségtant, geometriát, és szabad­kézi rajzot oktattak. Általában egy vagy két osztályban, heti 4—8 órában tanítottak. A statisztikai táblázatok adatai szerint a Csön­des-féle intézet növendékeinek száma a kezdeti évek növekvő tendenciái után folyamatosan csökkent, míg a Laehne-intézeté az 1880-as évek végén bekövetke­ző jelentős csökkenéstől eltekintve, hosszabb távon fo­lyamatosan nőtt. Néhány adat összehasonlításképp: az 1872/73-as tanévben Csöndes Ferenc iskoláját 102, a Laehne-Intézetet 79, 1883/84-ben 46 illetve 54 tanuló látogatta. Csöndesnek 1890-ben 27,Laehneéknek63,az utolsó, 1916/17-es tanévben 129(!) növendéke volt. 317 Az 1860-as, 1870-es években, amikor még a né­met volt az iskolák tannyelve, a növendékek mintegy kétharmada a városból, Sopron szűkebb vonzáskör­zetéből és Bécsből érkezett, de jöttek gyerekek Pest­ről, Prágából, Brünnből, Bukarestből és Lembergből is. Az 1880-as évek végétől vezetett honossági nyilván­tartásokban szinte valamennyi magyarországi megye szerepel, az élen váltakozva Sopron és Pest-Pilis-Solt­Kiskun áll, ezen felül Alsó-Ausztria, Csehország, Szi­lézia, Stájerország, Szerbia, Bosznia, és Fiume neve tű­nik fel a listán. Érdekességként megjegyzendő, hogy a Csöndes-féle intézet diákjai között voltak az Erdődy, Festetich, Niczky, Széchenyi, Teleki családok gyerme­kei, valamint a későbbi híres zeneszerző, Lehár Ferenc is. Néhány név azon családok közül, akik a Laehne in­tézetben neveltették fiaikat: Batthyány, Csáky, Lónyay a nemesek, Lenk, Handler, Lederer, Storno, Winkler a ma is ismert soproni polgárcsaládok közül. 318 Összegzésként elmondható, hogy a magánintézet, mint képzési forma új jelenség volt a 19. század máso­dik felében Magyarországon. Egy viszonylag szűk ré­teg igényeit elégítette ki — gazdag nemesi famíliák és jómódú polgárcsaládok küldték ide fiaikat. A Csöndes­és a Laehne-intézetet külföldi példák nyomán szervez­ték meg alapítóik. Céljuk az volt, hogy egy olyan neve-

Next

/
Thumbnails
Contents