Németh Ildikó: Sopron középfokú és középszintű iskolái a 19. században - Dissertationes Soproniensis 1. (Sopron, 2005)

5. ADATTÁR

let szerzett Budapesten 1881 -ben (nyelv- és történettudományi szakcsoport), és okle­veles gyorsírás-tanár lett. Ezt követően a kismartoni polgári iskolában tanított, majd 1884-ben áthelyezték a kapuvári polgáriba. 1887-ben került a soproni Kereskedelmi Akadémiához segédtanárnak, ahol két év múlva már rendes tanári státuszba került, később az intézet igazgatója lett. 1918-ban nyugdíjazták. Harminchét évig működött tanárként. Alapítója volt a Dunántúli Turista Egyesületnek 1903-ban. Rendszeres kirándulásokat szervezett Sopron környékén, megszervezte a jelzett turistautak há­lózatának kiépítését, útikönyveket adott ki. 1924-ben avatták fel az egyesület által létesített szánkópályát, 1927-ben pedig az Erdei Fenyves Penziót és a Hatvan-turista­házat. 1929. január 18-án halt meg Sopronban. Irodalom: Értesítő felsőkereskedelmi 1928/29. 1.; Aranykönyv 2002. 68.; Szinnyei IV. köt. 1896. 501—502. 15. HÄUSER KÁROLY (1841 — 1911) 1841. november 5-én született Sopronban. Az elemi iskola és a kétosztályos evangélikus alreál elvégzése után apja asztalosműhelyében lett inas, majd segéd. Jobb lábát ekkor csonttuberkulózis miatt amputálni kellett, így nem folytathatta apja mesterségét. A jól rajzoló ifjú Bécsben tanult rajzot, festészetet. Sopronba visszakerülve előbb a Csön­des-féle, majd a Laehne-féle magánintézetben lett óraadó tanár. 1870-ben a főreálisko­lához került rajztanárként. Nem csak a főreálban, hanem az iparostanonc-iskolában is tanított rajzot. Festményeket és grafikákat készített, a város megbízásából is készített olajképeket, díszokleveleket. 1911. január 29-én hunyt el Sopronban. Irodalom: Aranykönyv 2002.48.; Pósvai 1959. 16. HORVÁTH REZSŐ (1857—1938) 1857. november 25-én született a galíciai Czarny Dunajecben. Középiskoláit Eperje­sen, az egyetemet Budapesten végezte. 1885-ben neveztékki a sümegi alreáliskolához rendes tanári státuszba, 1891-tői a kecskeméti főreáliskolában francia és német nyel­vet oktatott. 1894/95-től 1920/21-ig a főreáliskolában tanított francia-német-latin szakos tanárként. 1909/10 és az 1910/11 tanévben a felső kereskedelmi iskolában ta­nított óraadóként franciát. Cikkei jelentek meg a Középiskolai Tanáregyleti Közlöny­ben, és az Egyetemes Philológiai Közlönyben. 1921-ben vonult nyugalomba, 1938. december 5-én halt meg Sopronban. Irodalom: Értesítő felsőkereskedelmi 1938/39.24.; Szinnyei IV. köt. 1896. 1295. 17. KAPI GYULA (1850—1923) 1850. január 27-én született Lajoskomáromban, evangélikus tanító fiaként. Középiskolai tanulmányait a soproni líceumban végezte. 1869-ben már segédta­nárként az evangélikus tanítóképzőben oktatott. 1872-ben állami bizottság előtt tanítóképzőintézeti tanári vizsgát tett, 1873/74-ben állami ösztöndíjjal Svájcban és Németországban, a halberstadti tanítóképző intézetben volt tanulmányúton. 1875-től rendes tanárként tanított az intézetben, 1882-ben neveztékki a soproni evangélikus ta­nítóképző igazgatójává, ezt a posztot 1905-igtöltöttebe.Életébennagy szerepet játszott az egyházi zene művelése, az általa összeállított koráikönyvet kántorok sora használta egyházi szolgálata során. 1923. március 28-án halt meg Sopronban. Irodalom: Értesítő evangélikus tanítóképző 1918/19— 1926/27.16—17.; Friedrich 1986.23.;Magassy 1990.; Rozsondai 1958.198—199.

Next

/
Thumbnails
Contents