Németh Ildikó: Sopron középfokú és középszintű iskolái a 19. században - Dissertationes Soproniensis 1. (Sopron, 2005)

4. ÖSSZEGZÉS

mellett és ellen, ugyanakkor a német és a magyar nyelv egymás mellett élése és párhuzamos használata a mindennapi élet során még mentes volt a mai fogalmaink szerinti nemzeti-etnikai színezetű problémáktól. A napi politika elvárásainak megfelelően nem lehetett máról holnapra egy egész város nyelvi-nemzeti tudatát átformálni. Kárpáti Károly már idézett művében, a millennium évében kiadott főreáliskola történetében egész fejezetet szentelt a szabadkozásnak, miért nem sikerült az idáig az iskola tanárainak a magyarosodás érdekében kifejtett áldozatos munkájukkal nagyobb eredményt elérniük: „Már magában az intézetben mint más nemzetiségi vidékeken a szorosan vett tanítási kötelességökön kívül nagy hangsúlyt kell fektetniök az ifjúságnak hazafias szellemben való nevelésére. A magyar vidékek készen kapják e tekintetben az anyagot, a nemzetiségi vidékeken még a magyar gyűlölőt is át kell gyúrni jó hazafivá. A mi intézetünk tehát nemcsak tudományos hivatásának iparkodik megfelelni, hanem mint magyarosító iskola valóságos cultur-missiót is teljesít."

24 Egy másfajta szemléletmódra is van példa. A két, évszázadok óta egymás mellett élő kultúrkör és nyelvi környezet egymásra hatásának tudatos felhasználását az oktatás és nevelés terén jól példázza néhány sor Csöndes Ferenc intézettulajdonos tollából, 1888-ból: „A mi a tanulmányt illeti, bizton állíthatjuk, hogy növendékeink mindig kiállják a versenyt a legnevezetesebb bel- és külföldi tanintézetek növendékeivel. Intézetünkből sok magyar fiú lépett egyenesen külföldi tanintézetbe, a hol elismerést szereztek intézetünknek: másrészt pedig sok németajkú növendékünk folytatta tanulmányait hazai, tehát magyar nyelvű tanodákban. Mert intézetünk egyik fő célja az lévén, hogy az idegen szellemű és nyelvű, tehát a külföldi nevelőintézeteket fölöslegessé tegyük, alkalmat nyújtunk arra, hogy a magyarajkú növendékek a német, a németajkúak pedig a magyar nyelvet tökéletesen elsajátíthassák, a nélkül azonban, hogy növendékeink rendes tanulmányai egyik vagy másik nyelv előnyére csorbát szenvedjenek. E célt rendesen el is érjük, mert legtöbb esetben két év elegendő arra, hogy a magyarajkú növendék a német, a németajkú pedig a magyar nyelvet elsajátítsa. Intézetünknek a lefolyt idő alatt az elésorolt elvek szerinti működése nyújtá nekünk amaz örvendetes sikert, hogy hazánk legtekintélyesebb családjainak sarjaiból számlált növendékeket, sőt Ausztriából s más idegen tartományokból való szülők is megtisztelték azt bizalmukkal."

25 A századforduló éveire a magyar állam- és tannyelv több évtizedes használata, az iskolák magyarosítását szolgáló törekvések és az iskolák vonzáskörzetének átalakulása következtében jelentősen megnövekedett a csak magyarul beszélő diákság számaránya a város középiskoláiban.A városlakóknemzetiségiösszetétele is megváltozott, a lakosság többségét adó németajkúak visszaszorultak a magyar anyanyelvűekkel szemben. Az 192l-es népszavazás már egyértelműen a város magyar jellegét demonstrálta. Korszakunkban azonban a városlakók még természetes jelenségként kezelték a két nyelv egymás melletti használatát, bár a hivatalos, magyarosító kultúrpolitika az élet számos területén éreztette hatását, így az iskolai életben is. Ennek túlkapásai már a két világháború közötti időszakra jellemzők, egy másik korszak történetének részét képezik. 4-4A VÁROSI OKTATÁSPOLITIKA Az iskolahálózat kiépítésének és finanszírozásának fontos tényezője az iskolafenntartók és a város együttműködésének minősége, a városi oktatáspolitika. Az iskolahálózat értékelésekor nem feledkezhetünk meg a város és az iskolák viszonyáról, a város oktatáspolitikájának alakulásáról sem. Kérdés, mennyire folytatott tudatos iskolapolitikát Sopron városa az iskolahálózat fejlesztésében, illetve mennyire cselekedett a törvények és felsőbb utasítások kényszere alatt. A 19. század első felében a középszintű iskolák gyakorlatilag a város vezetőitől teljesen függetlenek voltak. Sopron város — mint kegyúr — számára csupán a katolikus elemi iskolák, valamint a városi rajziskola fenntartása jelentett közvetlen feladatot. Az szerzetesrendek és más felekezetek iskoláik fenntartását maguk finanszírozták. A polgári korszak komolyabb változást hozott magával, amikor a város egyre több iskola fenntartójává vált. Az első városi fenntartású középszintű iskola a polgári korban felsőbb utasításra jött létre: a soproni kerületi biztos 1850-ben rendeletben utasította a várost egy alreáliskola felállítására. Az iskolák fenntartójuk támogatásából, állami segélyekből és tandíjból finanszírozták működésüket. Az elemi iskolák kivételével különböző összegű tandíjat minden iskolában fizetni kellett. A legnagyobb anyagi teher az iskola fenntartójára hárult, mert a tanárok fizetése mellett az iskolaépület üzemietetésérői, bővítéséről és karbantartásáról is gondoskodott. Az