Németh Ildikó: Sopron középfokú és középszintű iskolái a 19. században - Dissertationes Soproniensis 1. (Sopron, 2005)

4. ÖSSZEGZÉS

48. kép - A külvárosi Szent Mihály templom a katolikus iskolaügyet nagyban előmozdító Póda Endre városplébános arcképével jelentkező igény hozta létre a városban az 1850-es évek elején a katolikus (1850), majd az evangélikus (1853) alreáliskolákat. A két-, majd háromosztályos alreáliskolák azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Fenntartásuk sokba került és nem voltak alkalmasak a magasabb reáliskolai képzésre, mivel egyik sem volt teljes hatosztályú. 1868-ban nyitotta meg a város felekezeti jelleg nélküli községi főreáliskoláját három évfolyammal, amelyet néhány éven belül hatosztályossá bővítettek. Az alreál inkább az iparos és kereskedő rétegek igényeit szolgálta ki, amennyiben gyakorlati jellegű polgári pályákra készített fel, az erre épülő hatosztályos főreáliskola célja a magasabb műszaki képzésre való előkészítés volt. A főreáliskolai tanulmányok záróvizsgával fejeződtek be, amely ellentétben az érettségivel csak a műszaki felsőoktatásban való továbbtanulást tette lehetővé. 1876-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államosította az intézményt, és a nyolcosztályossá fejlesztett főreáliskolában előírta az érettségi vizsgát, mely a műszaki felsőoktatási intézményekben való továbbtanulásra jogosított, latin nyelvből tett különbözeti vizsgával pedig bármely egyetemre belépést biztosított. A dualizmus éveiben megélénkülő gazdasági élet igényelte a képzettebb munkaerőt, így hatalmas ütemben fejlődött a szakmai képzés is. A különféle szakmákat az inas kezdetben a mestere műhelyében tanulta meg, a korábbi időszakban még nem beszélhetünk intézményes szakmai oktatásról. A céhekben folyó alapvető iparoktatás kiegészítői voltak az úgynevezett rajziskolák, ahol az iparos-, majd később a kereskedőtanoncokat oktatták. A soproni rajziskola az első magyarországi rajziskolák között kezdte meg működését 1778-ban. A tanoncok számára kötelező volt az iskola látogatása, hiszen a rajziskolai bizonyítványt a felszabadítás feltételeként kérték számon. Kezdetben a kőműves, az ács, az asztalos, az esztergályos mesterség kapcsolódott a képzéshez, később azonban bővült a szakmák sora. A tanoncképzést később az alreáliskolai képzéssel, illetve a vasárnapi iskolákkal próbálták összekapcsolni, míg az 1872-es iparoktatási törvény a kor igényeinek megfelelően rendezte a kérdést. Ennek eredményeképp az Iparoktatást Terjesztő Egyesület iskolájaként 1874-ben létrejött a városi Ipariskola. Amikor 1884-ben törvényben szabályozták a tanoncképzést, a város saját kezelésébe vette az iskolát, mely Alsófokú Ipariskola, majd miután 1912ben megindították a női tanoncképzést is, 1915-től Szakirányú Fiú és Leány Iparos Tanonciskola néven működött. A képzési idő három évében a tanoncok