Egy új együttműködés kezdete; Az 1622. évi soproni koronázó országgyűlés - Annales Archivi Soproniensis 1. (Sopron-Budapest, 2014)
Az uralkodó és a rendek - Pálffy Géza: Egy elfelejtett kiegyezés a 17. századi magyar történelemben. Az 1622. évi koronázódiéta Sopronban
reálisabb kereteket adhat. A fenti koncepciók ugyanis nemcsak általános szemléletükben problematikusak, hanem abban is, hogy a magyar történelmet csaknem kizárólagosan az Erdélyi Fejedelemség szemszögéből vizsgálták; elsősorban azért, mert — mint napjainkra a kutatás már tisztázta: tévesen — a fejedelemséget a magyar nemzeti függetlenség bástyájának és a magyar államiság megőrzőjének tekintették. Egy ilyen Erdély-központú szemlélet létjogosultságát természetesen nem szeretném elvitatni, a középkori magyar állam jogutódja, a Habsburg Monarchia részévé vált, mintegy 120000 km2- nyi területű, megmaradt Magyar Királyság 1606 és 1711 közötti története azonban vizsgálható és véleményem szerint vizsgálandó saját maga szemszögéből, azaz mindenekelőtt a monarchia és királyság, a bécsi Habsburg udvar és a magyar politikai elit viszonyrendszerében is. Ebben a keretben a Magyar Királyság 17. századi históriáját magam a rendszeres szakításokat követő kiegyezések évszázadának (is) tartom." Ez természetesen egyáltalán nem jelenti azt, hogy a történeti Magyarország területén 150 éven át osztozó három állam életét egymástól mereven elválasztanánk. Háborúikat ugyanis — akár az oszmánok vagy az erdélyi fejedelmek a császár- és magyar királyok ellen, akár fordítva - egymás területein folytatták. Sőt, éppen ellenkezőleg: a bécsi udvar és a magyar rendek között az újabb és újabb kompromisszumrendszereket többnyire az tette szükségessé, hogy a fennálló egyensúlyrendszert az erdélyi fejedelmek Habsburg- ellenes hadjáratai felborították — elsősorban azzal, hogy a királyság politikai elitjének egy részét (részben fegyveres kényszerből, részben különféle céljaik támogatásával) sikeresen maguk mellé állították. Ezek a Habsburg-uralkodók és a rendek egy része között hosszabb-rövidebb idejű szakításokat eredményeztek. A háborús időszakok elmúltával viszont nem csupán a szembenálló államok vezetői kötöttek előbb rendszeresen békeszerződéseket, hanem a két táborra szakadt királysági elit is mindig kiegyezett mind egymással, mind a bécsi udvarral. A szakításokat, majd a békeszerződéseket követő megegyezés-keresés a 17. században véleményem szerint végül öt meghatározó kiegyezést, vagyis új kompromisszumrendszetX. hozott. Ezek a szatmári békességet részben kivéve mind magyar országgyűléseken születtek: 1) 1608 őszén Pozsonyban, 2) 1622 nyarán Sopronban, 3) 1646—1647-ben újra Pozsonyban, 4) 1681-ben Egy elfelejtett kiegyezés: az 1622. évi koronázódiéta Sopronban 7 Ezen új koncepcióról általánosságban lásd: Pálffy Gé%a\ A hosszú 17. század új megvilágításban — a kiegyezések és kompromisszumok évszázada? In: Kompromisszumok a középeurópai politikai kultúrában. A Habsburg Történeti Intézet és a Budapesti Andrássy Egyetem Közép-Európa Tanulmányok Fakultásának 2012-es konferenciája. Szerk.: Gerő András. Bp., 2014. 11-19. 19
