Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

II SZIGORÚ SZEMMEL (1924-1934) - in memoriam franz kafka

csak ha a kis dolgokkal rendben vagyunk — csak akkor lehetünk egy nagyobb összetartozás részesei... egészen körülkerítenek minket. A hátuk mögé kell kerülni, tán ott van valahol a centrum — de a központtól az ember egészen messze áll, egészen kint a perifériákon. Ez nem istentelen nézőpont: a világot így nézni... Csak reménytelen felismerés: Isten nagyon messze van. Egy rettenetes érzés: Isten mostohagyermeke vagyok ezen a földön, ezzel a földdel együtt." És előttünk a mű: „Egy költő alkotása, aki a legrémesebb magányban él, akit nemcsak az emberek méznek értelmetlenül, de akit a legprimitívebb, a legkisebb dolgok is elűznek maguktól... Kínozzák és üldözik. Egy rettenetes heroizmus: ilyen állapotban mégis felvenni a fegyvert ... minden remény nélkül, értsük meg jól: a szívben semmi remény." ... És mégis ... És mégis ... Ez a mégis, ez az örök termőmag: az alázat és dac őszintesége, egybeolvadása a legrejtelmesebb kinyilatkoztatás: művészet, az ellopott isteni szikra, mely élve és nyílt dacolással mutatja meg magát, és emészti a legrettenetesebb titok osztályosát: a közlő embert! Ennyit: in memoriam ... A halott elment... és egyszerre ismét feltámadt. Az örökség erősebben és gazdagabban él, mint a rövid élet. Max Brod, a hű barát, remegő örömmel, sietve és könnyesen kiáltja a világba: Kafka él! Egy új, erősebb, teljesebb Franz Kafka. A hagyaték, amit Max Brod tizedére csonkítva megtalált, és amit szintén el kellett volna pusztítani, ahogy a halott barát végrendeletében meghagyta. De az élő nem hallgat a halottra: egy erősebb parancs kiűzi a világosságra, és rendült, fájdalmas örömmel nézzük és olvassuk a hagyatéki leltárt: Max Brod cikkét a Weltbühne piros füzetében. És megtudjuk: három regény, három csoda várja az életet, kisebb dolgok, levelek és aforizmák... Várjuk és előlegezzük a hitet, Max Brod hitét: „Korunk egyik legnagyobb költőjét és legtisztább emberét veszítettük el Franz Kafkában." És hisszük, hogy a szomorú valóság után, most igazán életre ébred a halott Franz Kafka. (MAGYAR ÜJSÄG, 1925)