Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

II SZIGORÚ SZEMMEL (1924-1934) - szabolcska-emigránsok

ott is: az új ember, a régit gyűlölő, a régit ítélő, a másoknak élő, a másokat egységbe éneklő, cselekvő ember. Túl a 12 megbélyegzetten egy nagyobb ismeretlen tábor közös egyforma embere: a Szabolcska-emigráns. Az élő, belülről élő ember. Külsőség, sallang, tóga nélküli ember. Magányban, börtönben, érthetetlenségben, megvetésben élő, megröhögött, hajszolt kortárs: a mai költő, mai író: a jövőért élő, a jövőért író, a felelősség és a világ emberváltoztatása lázában égő alkotó. Az alkotó: a ma sivárságát és díszítő szép szavas hazugságát robbantó ember... a „semmiből": emberségből, lélekből, egységből teremtő ember. A kérlelhetetlen igazság, a számonkérés. Végeredményben: az ellenség. Végeredményben: a múltmentés, a harc és gyűlölet céltáblája: Szabolcska-emigráns... És a Szabolcska-hang véd és támad: a kényelemirodalom támad az emberirodalom ellen, a felületélet a felelősségélet ellen. A kényelem lelkiismeret-öblögető egyszeregy-irodalma ijedezik az új hangtól, az emberi sikolytól. Egy régi kor fülledt szóvirágai sápadoznak. Papírvirágok félnek az esőtől, széltől, a ronggyá semmisüléstől, a változástól. A próbától: az idő és igazság próbájától. Itt nagyon kell harapni, nagyon kell rikácsolni, a pillanatéletet nagyon ki kell emelni. Itt nagyon kell az ugródeszka, a pillanatember szemfényvesztése, a jövőkormozás, a biztos frázis, biztos álarc: emigráns ... De épp az erős hang lesz az áruló, épp az erős hang ütődik mint éles korbács az elevenhez, ahhoz, aki egyedül, külső segítség nélkül él, és dolgozik kiabálás nélkül... és az erős hang a világosságra lódítja, egy táborba sodorja a némán külön-külön élő és dolgozó ismeretleneket, az előcsalt, előráncigált másképp élőket, a gyűlöletcéltáblákat... A pillanat nevet osztogat, nevet kölcsönöz, és a duhaj szellemidézésre nyilazott sebekkel, íme, felsorakoznak a — Szabolcska-emigránsok. Ma, tegnap: bolondok, kótyagosok, „hazaárulók", mindenki cafatja, mindenki pofozójátéka, mindenütt az egész világon büntetés nélkül bátran leüthető, lebunkózott, törvényen, jogon kívül álló testvérek... (A berlini költő énekel: „A gyilkosok az Operában" ... A magyar költő hallgat, csak néma szájak cserepesednek: a gyilkosok a Váci utcán, a gyilkosok a Duna-parton és tovább mindenütt: a Spree partján, a viccói tó partján) ... Ma, tegnap: a magyar ugaron örökké élő idegenek: örök rokontalanok. Ma, tegnap: magyar nevetek, kótyagos Nyugat, hosszú sörényű Ma, bolond, őrült, fertőző, eretnek, destruktív és emigráns. 83 6*