Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

I SZOMORÚ SZEMMEL (1920-1924) - téi úton- még egyszer

Tilkovszky Biéla, V é c s e y Zoltán, V o z á r i Dezső.* Aki egy szlovenszkói magyar irodalmi évkönyv vagy folyóirat összeállításánál nem ebből a névsorból válogat, az nem beszélhet az itteni irodalom nevében, az önzőn csak magát látja: az egy táborban élők egymást segítését, kritikaelejtését, felelősségkönnyítését. Üj Auróra: új hajnal. Mi sajnálattal és szomorúan mást láttunk: Űj Auróra — régi bajok! Mert az új hajnal az valami egészen más, mint a Mipsz-almanach. (KASSAI NAPLÖ, 1924) téli úton — még egyszer Sietni kell. Még egyszer. A márciusi napok kegyetlen, ficánkoló berontása már a hegyek mögül leskelődik, a néma, jeges patak alól feltör, felbuzog a lármás, levegő után kapkodó új születés. Minden türelmetlen. A fák rügyeit veszekedő csipcsirippel követeli, várja, hívogatja, csalja a röpködő kis tollasok ide-oda vonulása. Sietni kell. Elindulni a völgyben a szűk úton. Elindulni a téli úton, hideg hómezők, kopasz erdők között. A csendben. A hallgatás útján elveszni, eltűnni. Hajlott háttal még egyszer. Alázatosan, egybeolvadva, puhán, hangtalanul. Valaki megy az úton, téli fehér úton, téli fehér csendben, szürke színben, fekete színben, mozgással, földtaposással... Egyetlen mozgó pont. Különálló. Más. És beveti magát, beágyazza magát a téli tájba. A csendbe. A hallgatásba. És egyformák lesznek. Élet és természet. Az ember és a csend. Az ember és a csend fehér képe. A kívánat: a mozdulatlanság, hogy ez is lehet, hogy ezt is lehet. Az egymásra találás perce, a bizonytalan, zavaros embertolakodás feloldása. Mert csend van. Hallgatás. Téli fehér hó. És búcsúzni kell. Sietni kell. Még egyszer. Az új tavasznak feszített életet el kell indítani újra, még egyszer az úton, amíg fehérek, * Tördelési hiba folytán kimaradt a K. N.-ból: Falu Tamás, Gömöri Jenő, Juhász Arpád, M eszi én y i Richárd, Mécs László és Szenes Erzsi neve.