Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

I SZOMORÚ SZEMMEL (1920-1924) - téli napló a lila sapkáról

emberré" — megfordítják: Igen: a háború az embereket, kik eddig a művészetben csak az élvezetet keresték, épp a művészet által fogja emberré változtatni! A vállalt munka kötelességével alapozzák a jövőt. Minden porcikájukban, idegükben egy távoli rejtelmes erő lángolása izzik ... Dolgoznak, mentenek, míg a nagy sötétségből a villámcsapás hirtelen fényével nem születik meg a világmegváltó mű, mely elé az egész emberiség egyforma imával térdel majd le. Ök az úttörők, az útkeresők. Erejük az akadályokon szétforgácsolódik, de a haldokló örömmel, büszkeséggel és hittel adja át lámpását a másiknak. A halálraítéltek még mindig ott állnak őrhelyükön, és a pergőtüzek vízióját: az embert, az életet, a föltámadást vigyázzák. Szívükben a parancs: A Halottak élén menetelő Ady Endre utolsó életsikolya: Őrzők, vigyázzatok a strázsán, Az Élet él és élni akar, Nem azért adott annyi szépet, Hogy átvádoljanak most rajta Véres s ostoba feneségek. Oly szomorú embernek lenni S szörnyűek az állat-hős igék S a csillagszóró éjszakák Ma sem engedik feledtetni Az ember Szépbe-szőtt hitét, S akik, még vagytok őrzőn, árván, Őrzők: vigyázzatok a strázsán. Engedjék meg, hogy az őrzők büszke, szép emberhitével búcsúzzam önöktől. téli napló a lila sapkáról Kerti üveggömbök lilájába torz érkezéssel futnak be a virágágyak, kavicsos utak, pattanó bimbók. Az ibolya színe, az őszi erdők tompa, puha árnyéka — egy összezsugoro4 Vigyázó szemmel