Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben
I SZOMORÚ SZEMMEL (1920-1924) - tábori posta
A szívét, lelkét, nevetését, ötletességét, egyéniségét, erejét? Igen! Az egyanyagot, az egynyilvánulást: a magyart. Egy felesleges hangsúly — mindenki tudja: a bátorság. Az ellenkezőjének még a gondolata is tiltakozó mozdulatot vált ki: ... hogy hátul svengolok? otvagyok a hol egymagyar bakának kellenie. A rossz hírt, az ellenség győzelmét nem engedi falujába beosonni: Hogy az a hír volt odahaza hogy a harmincnégyeseket fel robbantották ne gondolgyák hogy egész annyira gyávák lennének hogy még azt is meg engednénk a taliának teni. Az otthoni bálra gondol, és jóízű nevetéssel ő is elküldi értesítését a kinti farsangról: írod, hogy bál volt. It is van csak hogy it nem géza húza, hanem Berta ha már halotad hírét. De néha nem báli tempóval kering az élet és ilyenkor oj hoszuak a napok, hogy igazán hoszuak. Kedélye kimeríthetetlen kincsesbánya. A nagy hegyek a sík föld magyarjára természetesen erősebben hatnak: innen hasonlataik merészsége. Egy kis egészséges képzelődés, egy kis Háry János-tempó, mely azonban mindig okos és elmés: Ojan nagy hegyek vannak ha regei megfésülködsz Estére már mind az égnek ál a hajam mert felborzolt az ég boltja. Vagy nem Petőfi János vitézével egyeznek ezek a természetes fantáziájú sorok? Tudatom hogy it vagyok most a felhők közt, közel a csillagokhoz, ha magasabb volnék, hát a sapkám fül akadna a csillagokban. Mi ha szomjazunk csak a felhőbe markolunk és igy iszunk vizet. Az égről, a csillagokról van szó: és a vallásos emlékezet visszatapogatózik példákért:
