Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

IV VIGYÁZÓ SZEMMEL - az elkötelezettség dicsérete

helyzetben, új embertelenségekkel szemben pontosan ismétlődött. E folyamatosság immár megszakíthatatlan és múlhatatlan. Az Ady-parola — „ember az embertelenségben" — az intés, a parancs: embernek megmaradni az embertelenségben, Győry Dezsőben új névadóra lelt: „embermagyar tanod ne hagyd". Fiatalok, indulók és elsősorban Ti, rügyfakasztó ifjú költők, utódaink, lélegezzétek magatokba az elkötelezettség itt példázott, történelmileg igazolódott kivédhetetlenségét, a felelősség kikerülhetetlenségét. A költészet: magatartás. Költőnek nincs szabadsága, csak másokat és így önmagát is szabadító szerepe, küldetése. Legyetek közösségünk elkötelezettjei, vegyétek magatokra a kötelet, kötözzétek, csomózzátok szorosra, húsba vágón, de lélekindítón. Legyetek, maradjatok Ti is az embertelenségszüntetés emberségmagyarjai: névadók, törvényszövegezők. A folyamatosságnak tartoztok vele, a szlovákiai magyar emberségparancs költő szövegezte első és legfőbb törvényének: ember-magyar tanod ne hagyd. A sornak nem szabad megszakadnia! A sorból nem lehet kilépni. Amíg embertelenség van, az emberség sorait nem szabad gyengíteni, csak erősíteni. Nézzetek körül a világban: az embertelenség gócai egyre szaporodnak ... Amikor Győry Dezsőt köszöntjük: tükörbe nézhetünk magunk is. Számadás ez: az ember-magyar tan fél évszázados vizsgája. Torz vigyor mered ránk a tükörből, újfenti rezignációs mozdulatlanság, titkok homályába vesző ezoteria, kiválasztottak fölényhidege vagy exoteria, közösségi elkötelezettség, a szárnytisztes ember sort és sorsot igazító szava és összefogó mozdulata: mindez elsősorban rajtunk múlik. Önmagunkért, küldetéstudatunkért csak mi magunk lehetünk felelősek: elkötelezettek. Ne csomózzátok ki a kötelet! A lazítás, a könnyítés, a kikapcsolódás, a játék ideje még nem jött el. Korunkban az elkötelezettség a költészet erkölcsi nehezéke, fedezete és gerince: kikerülhetetlen ember-magyar tan, az ember az embertelenségben. (IRODALMI SZEMLE, 1970)