Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

IV VIGYÁZÓ SZEMMEL - újból élő és makacs halott

újból élő és makacs halott* 1. Hogyan látja ma Ady jelentőségét, hatását a mai olvasóra és a mai irodalomra? Ha hihetünk a magyarországi híreknek, Adyra rossz napok virradtak: mostohagyermek lett, aki egy fél évszázad előtt szinte egyeduralkodó volt. E tényre akkor riadtam fel igazában, amikor évekkel ezelőtt az Elet és Irodalomban ezt olvastam: „Azok a fiatalok, akik már értik és szeretik József Attilát, ahogy apáink szerették Petőfit, meg fogják érteni a mi bonyolultabb műveinket." Ami itt felfigyeltet, az — Ady átugrása, mellőzése. E gondolatsorban Ady már nincs sehol. A Petőfi—Ady—József Attila-vonulat legfontosabb — központi — pillére nem tartóoszlop többé, de magányos szikla! Ady eltűnt, és az lett, akit és amit félő bizakodással megjósolt: mag hó alatt. De hó alatt, de tél alatt ott a hite, jövője: Hős emberségem, várakozz, Szép álmokat aludj, lefénylett Jós és jó magyarságom, Hívni fog az élet S föltámadások örök Rendje. Aki így hisz — „rendeltetés hitével" —, az lebírhatatlan és megtagadhatatlan. A nagyok, a zsenik sorsa: búvópataksors. El-eltűnnek és újra jelen vannak, és mindig hömpölygőbben, növekvőbben! Emlékezzünk: a 19. század Goethe-évfordulók apropóján német diákok arról vitatkoztak: érdemes-e még Goethét ünnepelni? Egy angol hang nem kevesebbet kürtölt világgá, mint azt, hogy korunk elemésztette Goethét. És a százéves halálforduló után újra egy világ ünnepelte Goethét. A mű az olvasót is tükrözi. Nemcsak a költő ítél önmaga fölött, de az olvasó is. A mű sorsát az író és olvasó talál* Magnóbeszélgetés Dr. Vezér Erzsébettel, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársával, 1968-ban. Könyv alakban megjelent az IRODALMI MÚZEUM kiadásában: Ifjú szívekben élek? 308 (Vallomások Adyról) 28—37.