Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben
IV VIGYÁZÓ SZEMMEL - a tízéves irodalmi szemle köszöntése
ez volt, ennyi lett a folyóirat genezise, indítása. Ideje már bizony, sugallta a főcím az Ady-idézetet, és egyenlítő feladatként az önmagunkból, saját erőnkből való kitörést jelöltem meg, hogy „látva lássanak". Sikerült-e az indítás? Van-e nyoma, cáfolhatatlansága? Az önmagunkból való kitörés előfeltétele az önmagunk tudata, az öntudatosság. Tehát a kiállás: ez vagyunk, ezt adjuk és hozzuk a közösségnek. Közösségünk sokrétű, de egycélú. Része vagyunk az egyetemes magyar irodalomnak, tagjai vagyunk a csehszlovákiai szocialista népközösségnek, és hazánknak tudjuk és mondjuk Európát, ugyanakkor elkötelezettséget is érzünk népek hazájával, a tágító internacionalizmussal szemben. És e kollektív kapcsolatok közös nevezője, életre keltője és életben tartója az ember leglényege, az emberség, a humánum. A vox humana népe — adtuk magunknak a büszke címet, és vállaltuk a nehéz hűséget: a kitartást, az így megmaradás feladatát. És a vox humana szó és fogalom velünk kapcsolatban ma már nemcsak öndísz, de mások által is igenelt tényleges önkifejezés. Valami vagyunk. Valakik lettünk, hoztunk és adtunk valamit. Magyarországon egyre jobban látják, hogy az utódállamok irodalmát ma már nem lehet vállveregetve kezelni. Konferenciák, symposionok tárgya és oka lettünk, és a közelmúlt szlovák és cseh parolái és köszönetei bizonyítják, hogy a vox humana népe önmagából kilépve, kritikus órán politikai tényezővé, erővé, plusszá léphetett elő. Valóság lett a szlovákiai magyar emberségsugallat. Cáfolhatatlanság az emberség tudatának és tudatosításának realitása. Ideje volt. Egyszer észre kellett venni, és igent bólintani rá e hazában is. Amikor most az Irodalmi Szemle tíz évét köszöntjük, ezt a láthatóvá vált vox humanát köszöntjük: az emberséges szavaknak és tetteknek immár történelmileg is elkötelezett szlovákiai magyarságot, a vox humana elismert népét. Ideje már bizony . . (IRODALMI SZEMLE, 1968) 307 20*