Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

IV VIGYÁZÓ SZEMMEL - elbeszélőink antológiája

ě síkra csúszott. Az immár halott Komáromi Ressl Já­nos az ígéretet csillogtatja meg (utána kéne nézni ha­gyatékának, úgy tudom, van ott több, más és jobb is). Lovicsek Béla régi hibájába esett: magyaráz. A sok példa közül egyet iktatok ide: „Deák István akkor érezte meg először a kegyetlen embertelenség ízét, és akkor moz­dult meg benne legelőször az igaz emberség utáni vágy." Ezt én, a recenzens, mondhatom el így, egy novellaolvasás illusztrálásaképp, de maga a novellaíró így nem indokol­hat. A vége: happy end. És a szocialista happy end is (a kárbecslő bizottság mint angyal jelenik meg végszóra), ez a deus ex machina mint novellapont visszahatóan fel­hígítja a novella egészét. Lehoczky Teréz elbeszélése — Äsó, kapa — mint novella széteső: problematikája ma­gyarázatra szorul és késztet; megoldása, ítélete kérdőjellé görcsösödik. Lehoczky Teréz: bíró. Elbeszélése jogi problé­mát uld meg és magyaráz elsősorban, de az emberit meg­oldatlanul hagyja. Duba Gyula mai katonatörténete a tilosban cserké­sző katonafeleség megleckéztetéséről és a katona cimbora irgalmas megnyugtatásáról sok vitára alkalmat adó téma. Annál is inkább, mert a novella: ítélet. A novella a sűrített, gyors ítélet műfaja. A feleséggel szembeni kíméletlenség a férjjel^ szembeni nyílt igazságra is kötelez. Ez itt elma­radt. A probléma megmaradt. Mindentől eltekintve a novel­laíró Duba jelentkezése az antológia egyik jóleső plusza. Az igazi Dubát a novellaíró fogja jelenteni, és nem a humo­rista. A Duba-humorban mindig éreztem valami hozzáadást, idegenséget, feloldatlanságot. A novellaíró Dubánál a hu­mor — Duba alapattitűdje — magasabb hatványon fog jelentkezni: az iróniában, e legfegyelmezettebb és legtuda­tosabban ítélő hangvételben. Gondoljunk a nagy példára: Thomas Mannra! Koncsol László mint novellaíró: váratlan jelentke­zés. Kritikusként tartottuk számon. Évekkel ezelőtt írt utol­só ilyen nemű írását, Szőke József novellás könyvéről írt kritikáját, minden változtatás nélkül magam is aláírhattam volna. Novellája lényegében a legnehezebbet vállalja: a mű­fajt kiteljesítő ítéletet. Még kissé szétfolyón — hősének erkölcsi labilitása is erre kényszeríti, és ezért nem tud, nem tudhat fellebbezhetetlen ítéletté összeállni. A züllőben levő diáknak önmaga ítéletét kell megfogalmaznia. Ezt viszont ponttá, ítéletté, visszavonhatatlan eredménnyé, tisztázott­sággá sűríteni nem lehet. A bizonytalan, a függőben maradt 280 ítélet itt reális adekváció, és ezért — elfogadható.

Next

/
Thumbnails
Contents