Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

IV VIGYÁZÓ SZEMMEL - elbeszélőink antológiája

Üj névként két Kovács jelentkezik. Kovács Gáspár írása nem sűrűsödhet novellává, mert leírás, jó megírás csupán. Egy rendőrségi vallatás szinte öncélúan ható, vonatkozásszegény megírása, ahol a perspektívába állítás — a lényeg — elmaradt, és így az utolsó szó, a „Vörös", pontként, üresen csattan. Kovács István Szőlőpásztora, mint általában a szívrezdülések megfogalmazása, nem tudja elkerülni a kissé édeskés elcsuklást. Mart on József — a negyedik új név — stílusban helytálló elbeszélését szerkesztési, konstrukciós hibák fosztják meg hatásától. Az ember azt hiszi, hogy tördelési hibák kavarták össze a mondatokat, holott elég lett volna, ha az egymáshoz nem tartozó, időben elkülönült részeket csillaggal vagy sorközzel valóságosan, érezhetőn és láthatóan is elválasztotta volna. A végén a „Vajon miért?" ismétlés gyöngíti a véghatást. Novellában nem lehet, nem szabad utalón duplázni a kérdést. A novella kérdőjele mint véghatás, önmagától adódik — az olvasóban. A hozzásegítés, az utalás gyengít és eltérít. Lóska Lajos már az idősebb generációhoz tartozik, di ifjonti éretlenséggel engedett témája csábításának: áldozata, foglya lett, és elbeszélése giccs, rémregény, ponyva, melytől maga is megijed: „A háború előtti életben a gazdagok és szegények harcában anyja viselkedése valahogy talán még menthető, megbocsátható volt, de most, amikor a becsületes munka mindenkinek rendes megélhetést biztosít, már aligha az." Ez az anya, a villamoskalauznő, házában orgiatanyát szervez, és lányát is árusítja, aki a végén öngyilkosságba menekül. Lóskától kéziratban olvastam jó elbeszéléseket is, hogy miért épp ezzel a naturalista ponyvával kellett kirukkolnia: érthetetlen. Grand guignolnál alább nem adja az antológia utolsó novellája, Zsíros István írása: Az utolsó majoreszkó és az apja. Rémregény, ponyva a javából. Mintha csak egy régi, hatvan év előtti kalendáriumból másolták volna ki. Kincs, rejtekajtó, toronyszoba, vizesárok, gyilkosság, inasok, kik egyebet sem csinálnak, mint unatkozó hercegnőket és grófnőket ejtenek teherbe, hogy utód is legyen, majoreszkó! Grófunk napjainkban egy titkos ajtón hazatért kastélyába, mely kultúrházzá vedlett, és számon kéri a rejtett kincseket inasától, aki voltaképp az apja. És egyetlen ezüstkanál hiányán (melyet az inas tanúsága szerint a gróf vesztett el még kicsiny korában) összeverekednek, és birkózás közben kizuhannak a toronyszoba alatti mély vízbe. Vége. „Ötvenhat október vége volt." A legtisztább ponyva, 281