Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

IV VIGYÁZÓ SZEMMEL - elbeszélőink antológiája

és unokáknak szánt ajándékok egész sora, amely a szívből jövő áldásosztásnak a jelképe volt." A novella nem magyaráz terhelőn, és főképp nem iskolásán. Dávid Teréz a háborús otthon- és családdúlás máig kiható sebeit mutatja: egy apa évek múltán találja meg halottnak vélt fiát. Véletlen adta kezébe a fonalat, és a véletlen fontos novellakellék! A harmadvirágzás íróit követve, Dénes György írásés jelenítő készségét kell dicsérni. A valóság próbáján azonban novellája kicsorbult. Dénes — a szegényemberek szerelmese — valami nagyon szépet akart a régi szegényemberekről írni. Azt mutatja, hogy milyennek kellett volna lenni az életnek, a szegényember-szolidaritás logikájából indulón: egymást erősítőn mit teremthetett volna, mekkora emberséget a jóság és szeretet egymás közti megnyilvánulása. E célnak megfelelőn a szegényemberi erkölcsöt irreálisan megszépíti. Móricz Zsigmond reálérzéke a szegénységről, mint „szennykitermelő rosszról" beszélt, novellái és regényei is ezt példázzák. A tőkésrend nem utolsósorban a szegénységgel hajszolta egymásnak a proletariátust: egymást lopták, ették, keserítették. Dénes György egy nagyon szép, megható erkölcsi szolidaritásgesztust próbál tipizálni, de az általánosításán megtörik az igyekezet: a kivételeset embersége visszavetülő nosztalgiává szépül. Kónya József ügyes elbeszélő, történetét elsődleges anekdotás igénnyel mondja el. Az anekdotázó folyamatot azonban megakasztja és megzavarja az ilyen mondat: „A fiúcska lelkében birokra kelt az ideális és materiális világnézet, ami szörnyű belső hasadást okozott." Olyan idegenül lóg ki az egészből, a könnyed, vidám történetkéből ez a homlokráncoló mondat, mintha a nyomda ördöge tévedésből belekeverte volna: a szörnyű belső hasadásnak viszont sehol sem találjuk a nyomát! Ordódy Katalin novellája a jó átlagot képviseli. Simkó Margit történetét az erőltetett végindoklás zavarja. Nagy Irén pontosan tagolt elbeszélése arányosan kitöltve, hézag nélkül kerekedik nemzedékeket összefoglaló egésszé. A keretelbeszélés egyik legjobb itteni művelője, Szőke József, fegyelmezett beosztással, erőltetés nélkül tesz ironikus pontot novellája végére. M á c s József 1948 előtti életünk egyik fájó pontját sűríti novellává; adekváltan, tehát jól. Veres János szentimentalitásba csukló romantikus betyártörténetet prezentál; amikor azonban ezt a kordézó magyar teátrálisták hőskorába és nehéz életébe ágyazza, igazat bólinthatunk rá. M i k u s Sándor meleg, emberséges elbeszélése kissé ifjúsági 279