Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

IV VIGYÁZÓ SZEMMEL - elbeszélőink antológiája

gött a forma, a „hogyan" elégtelenségén. A novella a legnehezebb műfa], mert a hangsúly a műfajon van, a műfaji nehézségen. És a műfaji hiba, a formahiány t- írtam annak idején — a kritikákban végső soron a „hogyan" kalkulusából adódik. A tartalmat a forma őrzi, a megírás hogyanja. Az Igazi novella élmény lesz, emlék, maradéktalan, múlhatatlan. Tolsztoj Iván Iljics halála, Ehrenburg A kommiinár pipája, Heinrich von Kleist Michael Kohlhaasa, Stifter BergkrisrßZZja, Anatole France CrainquebiUe-]e, Maugham Esője vagy Čapek utolsó írása, az Üdvözletek, teljes egészében és kitörölhetetlenül szívódott fel agyunkba, és vésődött szívünkbe. Próbáld elfelejteni Móricz Zsigmond Hét krajcár]ät, a Szegény embereket, az Ebédet vagy a mi Sellyei Józsefünk Lósorozás Gádoroson című remekét! Nemrég jelent meg négy kötetben, Magyar elbeszélők címen, az eddigi legteljesebb magyar novellagyűjtemény, és amikor a névsorban Mariay Ödön novellájához, a Nyalka élete és halála címhez értem, egy villanásra felgyúlt az emlék egésze. 1917-ben jelent meg a Nyugatban, és a lövészárok feledhetetlen élménye lett. És most a mi antológiánk egyes novelláiból hetek alatt röppent el a tartalom, mert a formálás nem avatta maradandó élménnyé. A novella a leggyakoribb, de ugyanakkor a legnehezebb műfaj. Élménnyé csak a legformáltabbak, csak a legsikerültebbek válnak. A novellával szemben az igényesség és így a szigorúság önmagából adódó kritikai mérték. Művelői nem térhetnek ki előle. Ezzel a mértékkel mérve, az első virágzás tegnapi képviselői mai írásaikkal nagyban eleget tesznek az igényesség követelményének. Äsguthy Erzsébet Marná ja, a papucsférj megható anyaölelő véggesztusa: igazi ponttá sűrűsödött novella. Egri V i k t o rnak a novella az adekvát műfaja. Itt közölt leghosszabb elbeszélésében a rutin elsődlegességét több belső melegséggel kellett volna kihangsúlyozni. A jó megírás az átélés és éltetés magas hőfokát vonzza. Szabó Béla novelláját kis pörsenések zavarják: a fontoskodó és épp azért sután ható elírások. Mindjárt az első mondat: „Virág Kálmán, a géplakatos, méltósággal, igen későn öregedett meg." A méltóság szó aztán mindenütt nyomon követi: „így, méltóságosan ült a vonatra! ... „a szeretet az öreg méltósággal fogadta, mert csak így tudta ellensúlyozni a hiányérzetet". És újra kísért Szabó Béla rossz szava: az „úgyszólván". „Úgyszólván lezuhant a hokedlire." Novellában ilyen mondatnak 278 nincs helye: „A feldíszített fenyőfa, alatta a gyerekeknek