Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

IV VIGYÁZÓ SZEMMEL - elbeszélőink antológiája

A most megjelent antológia (Szlovákiai magyar elbeszélők) egy pontba gyűjtve összegezi a fenti megállapítást. Az antológia szerkesztője — Turczel Lajos — hősies feladatra vállalkozott, amikor mindenek ellenére egy válogatás próbájával vélt segíteni a novella itteni helyzetén. A mutatóba egybegyűjtött termés egésze a válság ügyét akarja szolgálni: a válságból kivezető, kimutató úthoz akar hozzásegíteni. Az antológia — Turczel saját bevallása szerint — nem utolsósorban a kritikát hívja és idézi: „Az ilyen kritikai felmérést segíti elő ez az antológia is jelenlegi erőink bemutatásával, novellaírásunk keresztmetszetének nyújtásával." E sorok írója, aki e felmérést a novella világválságának feltérképezéséig érőn egyszer már elvégezte, nehéz helyzetben van: Ismételnie kell önmagát. Űjat, jobbat alig mondhat, igazolásul csupán új tanúkat idézhet. A válság alig enyhül, a kórtünetek ismétlődnek: az elsőnek kibugygyant mondat — „Lehangoló könyv" — enhúsba, reménybe, változás hitébe tépő csalódás. Aki a válságot látja, tudja és mondja: gyógyítani akar, változást hozni, sugallni. Aki gyógyítani akar, annak hinni kell a gyógyulásban. A legnehezebb műfaji betegség ma a novellaválság — mindenütt. „Csoda, ha épp e legnehezebb műfajban — a novellában — elmaradtunk?" — kérdeztem három év előtt, és így folytattam: „És csoda, ha mindenek ellenére minden újabb kötetnél újra és újra felpislog bennünk a remény: Hátha?!" Ez a remény pislákolt fel bennem, amikor kezembe vettem a kötetet, és a be nem teljesült remény mondatta aztán: „lehangoló könyv". De ugyanakkor és egy lélegzet alatt: „hasznos könyv". A gyógyuláshoz, a változáshoz szükséges könyv, mely ha tévutakra is kerít néha, ugyanakkor kiutat is mutat: Ösvényt, keskenyet, nehezet, melyen haladni lehet és haladni kell. Egy lehangoló könyvet kell haszonnal forgatni! Mondanivalómban idáig értem: az írás megszakadt. Betegség, kórház hetekre, sőt hónapokra elvont a témától. Amikor most folytatni akartam, és a könyvbe lapozva elolvasom margójegyzeteimet, arra eszmélek, hogy megjegyzéseim a levegőben lógnak, nincs meg az összefüggés: sok novellának a tartalma kiment a fejemből. Űjra kell elolvasni a legtöbbjét, hogy megértsem, miről is van szó. És ez a baj. A novella az a műfaj, mely pregnáns sűrítése révén élményt tud adni évekre, elfelejthetetlen tartalmat maradéktalan formálásával. És most a tartalom hetek alatt kiszökött a fejemből. A novella formálása, rögzítése tehát ezekben az esetekben csődöt mondott: a tartalom elfüstöl- 277