Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

I SZOMORÚ SZEMMEL (1920-1924) - tábori posta

tábori posta Az ember tiszte, hogy legyen békében és harcban ember. (Arany János: Gondolatok a békekong­resszus felől) Talán mindig így volt. Csak korok, formák, emberi módok takarták el a mondanivaló életét, látható és érezhető terem­tődését, míg eljöhetett pusztán, meztelenül a személyes közlés lehetősége, igazsága. Minden szó, minden érzés, minden kimondás személyi élményt adott és kapott. Szük­ség, felelősség — tehát: igazság. Én beszélek. Ma. Nem tudom megtenni, hogy egy leírt címben témát lássak. Ma magamról írok csak, mert az én sorsom, az én életem annyi más ember sorsa, élete. Ezt nem állítom. Ezt tudom. Mindig így volt. De ma: hiszem. Mert sose volt eny­nyire távol egymástól az ember: „sem rokona sem ismerőse senkinek" — mert sose kívánta még ennyire ember — az embert: „Szeretném — ha szeretnének". Vagy látom a témát a skatulyázó névben — és elfogadom a kényszert, a belénk nevelt szokást, és írok a dologról, melyhez hozzáérünk —, vagy őszinte leszek és beszélek ma­gamról. Az emberről, nem a dologról, amihez hozzáértünk, de egy igazságról, melyet nem akarunk tagadni, egy kris­tályról, ami belülről összejegecesedett: idegünk, életünk minden rezgése ott van, és elővesszük, előhúzzuk, a tenye­rünkre rakjuk: csak tartjuk erősen, nagy féltéssel, puhán, és engedjük, hogy szavak keljenek: darabosak, kemények, lágyak, igazak: öntudatlanul megteremtődött élet. Én beszé­lek magamról, talán csak magamnak, és én hallgatom, mit beszélek, mit beszél a kristály, melynek minden hajlásában, szögében én vagyok. Én. Hogy ezt mindig kimondom: ebben van bizonyos szemérmetlenség, mert utat engedek minden­féle kíváncsiságnak: a magaménak, hogy elhitessem magam­mal: tudok nézni, hogy tudjak hinni — és utat engedek a mások lábujjhegy ágaskodásának: az imént felfedezett hit­nek, legyenek tanúi, hivői — és lesznek ingerlői, lesznek megvetői, kacagói, ellenségei: kődobálók és újra és min­22 dig másra kíváncsiabbak. De én beszéltem, én érzem a leve-

Next

/
Thumbnails
Contents