Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

III RIASZTÓ SZEMMEL - mai jegyzetek

új európáról beszélt a Duce, miután a régi a müncheni konferencián meghalt. Űj Európáról, melyet hittel, szeretettel, babusgató önbizalommal hirdet világgá, mint a feketeingesek és balillások művét. Nem is olyan régen Goebbels adta ki a jelszót: ,,Ébredj, Európa", és a pusztába kiáltó szó mára kontúrokat kapott: a fasizmus az angol és francia komaviszony jóvoltából immár új Európáról beszélhet, diadalmas művéről, legsajátosabb művéről: a humánum fészkébe csempészett kakukktojásról. E napokban újra a kezembe akadt a Duoe-fi könyve: Légi háború Abesszíniában. Az Űj Európában a mi szavunknak már nemigen lesz visszhangja és így értelme, szóljon tehát hozzátok a hivatottabb ige. íme: „Először srapneleket ejtek le, majd két 31 kg-os bombát... Fájdalommal látom, hogy csak igen sovány eredményeket érek el, mert olyan szörnyű robbanásokat vártam, amilyeneket az amerikai filmeken láthatunk, míg itt, az abesszinek agyagból és fából összetákolt viskói csekély örömet szereznek a bombázóknak ... Egy folyó árterében erős hadoszlop igyekszik menekülni... Leeresztek egy csipetet ide, egy másik csipetet oda, hogy senkivel se kivételezzek... Szünet nélkül szórtunk rájuk óriási menynyiségben robbanóanyagot. És hajnaltól alkonyatig egyik raj a másik után szállt fel naponta többször is, hogy kiélvezze a ilyen nagyméretű menekülés örömét." Ébredj, Európa: az élvezet és öröm új formái majd csak elfeledtetik veled, hogy valaha emberek is éltek e rejtélyes földrészen. a n g 1 i a jelenti a nagy csalódást. Logikusan: mert az illúzió halála jelenti mindig a legszörnyűbb kiábrándulást. A mi generációnk — a háborús generáció — ezt a kiábrándulást nem ismeri. Mi, akik illúziók áldozatai voltunk, kegyetlenül főbe kólintva, korán valóságra ébresztve, azóta mindig illúziók ellen küzdöttünk. Sokszor nem kaptunk teret, szavaink visszhangtalanságba fúltak, pesszimizmusunkat elnevették vagy félreértették, félremagyarázták. Nem derült ki a mi arcunk, nem melegített a mi szavunk, komorak voltunk és keserűek: az optimizmust mi húsz éve nem ismerjük. Népszerűtlen igéket vetettünk, enhúsunkba téptünk, fájtunk magunknak és másoknak: kegyetlenek voltunk, illúziókat temetők, reményt hervasztok, pesszimisták. Amíg fasizmus van, és erre emberség reagál: pesszimizmus 204 van. A kettő ütközése csak ezt csiholhatja elő. Napjaink teg-