Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben
II SZIGORÚ SZEMMEL (1924-1934) - szlovenszkói grafikon
kompromisszummá, megalkuvássá törpültek, képes, mondén, elegáns családi breviáriummá, lokális világeredménnyé, ahol csak magas lóról beszélnek és fontoskodnak az írástudók, akik nem akarják észrevenni, hogy eredményük nem lényeges, nem etikus, hogy munkájuk az „írástudók árulásának" egyik kis fejezetét jelenti. Ennyit a Képes Hétről mint a szlovenszkói magyar kultúra csúcseredményéről! Igen: a virág itt Szlovenszkón rossz kertész, facér kertész kezébe került, aki nagy melldöngetéssel bizonykodta tíz év előtt, hogy ő felneveli a palántát, és aki, amikor más, szebb virág indult élet elé, nem értette, félt, hogy elárulja, hogy nem tudja kezelni, hogy napvilágra kerül a csalás, és inkább letörte, elpanamázta, rossz, facér kertész módján a maga egyszeregymértékéhez idomította. Aki nem szereti a hasonlatokat, annak álljon itt nyíltan a kérdés: ki a hibás, ki a grafikongörbítő? Az író vagy a közönség? Közelebbről: a szlovenszkói író vagy a magyar kultúrtartalmat, sőt ún. kultúrfölényt hordozni hivatott szlovenszkói magyar társadalom? (A még ki nem alakult szlovák kultúrával szemben mérhetetlen előnyben voltunk, ma már a szlovákok a fejlődés utolsó fokát is elérték, és a DAV az európai avantgarde egyik legújabb katonája.) Feleletképp álljon itt a cáfolhatatlan megállapítás: a szlovenszkói szervezett magyar társadalomnak egyszerűen nem kellenek az újat hozó, útmutató szlovenszkói írók. Következésképp: a két tényező mint idegen áll egymással szemben. Teljes igazsággal: a szlovenszkói író és a szlovenszkói magyar kultúrtársadalom ellenséget lát egymásban, és nyíltan vagy titokban, de mindegyik tudatosan küzd a másik ellen. Pillanatnyilag a győztes a szlovenszkói hivatalos és szervezett magyar társadalom (pártok, önképzőkörök, kaszinók, református konventek és katolikus legényegyletek), de a vesztes mégiscsak a szlovenszkói magyar kultúra, melyet patentírozott bérlői, kiskirályai megcsaltak és könyvgyarmattá süllyesztettek. Szlovenszkó azonban nemcsak könyvgyarmat, de lényegesebben: mentalitásgyarmat. A központi motor: Budapest. Kivételek nem számítanak, az általános mérték, az uralkodó irányzat a fontos. Ez pedig művészetben, irodalomban, színházban, minden életnyilvánulásban — antiszociális. A szlovenszkói — párttitkároktól irányított — magyar kultúrtársadalom teljes lelkesedéssel a magáévá tette ezt a dzsentris kispolgári mértéket, és ezt élve, ássa rendületlenül az f itt önállóan és emberiesebben kifejlődött új európai magyar mentalitás sírját, azt a mentalitást, amit a szlovenszkói 138 magyar irodalom igaz értékei is segítettek életbe lendíteni:
