Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

II SZIGORÚ SZEMMEL (1924-1934) - egy új elbeszélő

egy uj elbeszélő* Először a líra volt. Az első években a szlovenszkói irodalmat verskötetek uralták. A prózaírók kötetben csak későn jelentkeztek, az első regény pedig alig két éve született. Dráma? Éppen csak hogy az is legyen. Ma: líra alig van, a dráma egészen megszűnt, ami maradt és ami átlagérték, az a prózaírók jó átlagnívója. Darkó, Egri, Sándor Imre, Tamás Mihály váll váll mellett haladnak, Barta Lajos, Kaczér Illés és Márai prózája már kívülről jött segítség, Lányi Menyhért inkább a dráma embere, Fehér Jenő pedig fáradtsága dacára nem skatulyázható, friss jelentkezés. A kimondott és elismert elbeszélők mellett az újságok hasábjain néha jólesőn felfigyelünk egy névre, felvillanó ígéretre, és kíváncsian várjuk az összjelentkezést: a könyvet. Két név már régen cseng a fülemben, két név, akik megérdemelnék, hogy külön kötetben, egészen önmagukban jelentkezzenek: Szombathy Viktorra és Marek Antalra gondolok. A ritkábban jelentkező és ismeretlenebb Marek Antal most nagy hősiességgel (mert: Szlovenszkón hősi tett a könyvkiadás] könyvvel a hóna alatt beáll a szlovenszkói prózaírók sorába, űj elbeszélő, ahogy ilyenkor általában mondani szokták. Rögtön az elején meg kell mondani, hogy Marek Antal könyve kicsit csalódás. Prózája összjelentkezésben nem adja azt, amit elvétve és elszórtan ígért. A hibák tömegben eredendő bűnt jelentenek, az erények a hibák tömegében nemigen élhetnek döntő életet, és nem is jelezhetnek lényeget. A fenti cím: „Egy új elbeszélő", tehát nem lehet teljes egészében igaz, mert nem jelent örömteljes és embereket felfigyeltető felfedezést: egyszerű jelzés csupán, a hibák dacára is a szlovenszkói prózaírók közé való sorozás. Mert egyet nem szabad elhallgatni: Marek a szlovenszkói elbeszélő prózaátlag jó nívójához kezdő fokon társul. Nem lehet letagadni, észre kell venni, de ha a Ráczpáloknál és nagyasszonylovagoknál több akar lenni, akkor a jövőben nagy aszkézissel, erős önkritikával kell dolgoznia. Marek eredendő bűne: a helyzetenergia fel nem ismerése, a paplanon túli nyújtózkodás, a kiforratlanságot takaró stílusnyavalygás, stílusgörcs. A lényegében sablont takaró dísz, * Marék Antal: Emberek az Óceánon, Losonc, 1927 125