Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

II SZIGORÚ SZEMMEL (1924-1934) - egy új elbeszélő

a nagy nekiszaladás, mely végeredményben kifulladást eredményez. Nagyítás, nagyzolás, kicsit furcsára kuszált poétahajzat: naturális és romantikus gesztusok első jelentkezési formájukban élnek és hullnak. Felszínpoézis: szerepjátszás, szerepbe való beleélés felnagyítva, túlnagyítva. Felületélet: szavakkal, belemagyarázással akar mélyebbre merülni, de ez nem megy: a súly hiányzik, az alkotás ténye, az emberteremtés nem jelentkezik. „Emberek az Óceánon": minek ez a fene nagyképű cím? Az ember rögtön bizalmatlan lesz, és aztán az Ady-mottó: „Szégyenlem, hogy sorsommal Csípőd ringása bánik": kívülről kell erősíteni a novellák fő motívumát: a hím — nőstény, férfi — nő harcot? Ilyen külkeretek után nem csoda, ha a novellák nem adnak újat. Rendes, jó tárcanovellák ezek, miket százszámra olvashatunk, melyek itt friss felöntéssel, új ruhában, nyelvtekerekkel még egy pillanatra friss melegséggel hatnak, de a massza egykettőre kihűl, és a nagy viharzás után összezsugorodik, mert csak külső dinamika hajtja: túlzsúfolt barokk nyelvgörcs, mely kifulladva a legkínosabb laposságban piheni ki idegen és erőszakolt, erején felüli munkáját. Egyszerű hivatalnoktragédiák, polgári tragikomédiák, paraszti hím- és nőstényküszködések más keretet és más belső érési fokot kívántak volna. A novellák írója — alig egy-két kivételtől eltekintve — tudatosan szakítja a távolságot önmaga és novellái emberei között. Ezek az emberek témák csupán, és a novellák megoldása éppen azért csak stílusmegoldás. Üres stílusmegoldás — lényeg, tartalom és teremtés nélkül. A legjobb esetben: őszinte „én-írás", amikor az ember még nem tudja külvilággá erősíteni a maga szobacsendben misézett novelláját. Ezek persze mind furcsa dolgok, és Marek Antal csodálkozni fog, hogy más ember ezt így látja, és csodálkozni fog mindaddig, amíg rá nem jön az igazságra. Az igazság pedig ennyi: Mareknek, hogy lehessen belőle valami, előbb le kell vetnie mindazt, ami idegen holmi, felszedett és marekinak hitt idegen hatás. Mert vagy megvan a teremtő erő, és akkor ez az idegen cafrang előbb-utóbb le fog szakadni, vagy nincs meg az alkotóerő, és akkor Marek is csak az lesz, ami a teremtő erő nélküli stílusnapszámosokat jellemzi: dilettáns, vagy a legjobb esetben — epigon. De Marek még fiatal ember, és nem szabad feladnia a reményt: Vihar a galamház felett című regényrészletében valami mindenesetre mozog, és ennek a novelladarabnak az ereje és belső 126 lélegzése mégis felkelti a reményt a következő könyv iránt.