Vozári Dezső: Varázslat nélkül

Vihar előtt (1936-1944)

MINT IKAROSZ Ember vagyok, ülök a kávéházban, vagy álmatlan fekszem az ágyon. Ember vagyok csak, ámde olykor tulipiros alkonyi tájakra vágyom, tájakra, hol nem terrorizál a szél, eső se hull s a rossz tüdő nem sípol. Magasba, egyre magasabbra, mint Ikarosz, kiről az iskolák dalolnak hősies verseket. Ó, ez a vágy űz, üldöz, nyugtalanít, félelmetes, még aludni se hágy. Elmúltak szeretőim, a szőke, a barna és Blanka, ki Tizián-veres. Eltévedtem e hűvös világban, te is vigyázz, barátom, ne keress meredek utakat remegő, gyenge talpaid alá. A szomorúság inkább jár a kávéházba, mint ismeretlen, sáros berekbe, hol rigó röppen fáról fára. Embernek neveznek, a holdak égnek, kártyát kever kezem, a léha — izzadva várok jelenésre, vagy mágikus csodára néha. Sorsom lakatján babrálok egyre, nyílj meg, kegyetlen aranykanna, 79 i