Vozári Dezső: Varázslat nélkül

Elsüllyedt világ (1924-1935)

AZ ÖNGYILKOS ÜZENETE Most már tudom, mégis szép a világ, virág nő benne, alma és opál, csodálatos szagok, a fülnek kedves, andalítón lágy harmóniák. Elveim is valának, nem tudom már, miféle elvek, azt tudom csupán, abszintom zöld volt, szép szerelmem szőke, nyakkendőkben kedveltem a lilát. Szeretni szép volt, gyűlölni gyönyör volt! Imádtam Chaplin mókáit a fülledt mozgókban, s hányszor sírtam céltalan, ha alkudnom és meghajolnom kellett. És gyakran kellett, gyakran sírtam hát; ma már tudom, kár volt a langyos könnyért, vagy kár se volt, csak épp felesleges. Mert mit sem ér a könny és a lehelet. A bankárt prémek óvják és zekék, ilyenkor Hispanóján Svájcba vágtat. Hideg van, néha fázom, érthető: a légfűtés csövei el nem érnek idáig, síron túlig nem kisér se jóság, se gonoszság. Néha fázom. Szerényebbfajta síromban didergek, mocskában földnek, rothadásnak, vérnek. 24