Vozári Dezső: Varázslat nélkül

Elsüllyedt világ (1924-1935)

Folyókon át és hegyeken és völgyeken és berkeken telegráfdrót kiséri el, s tán jó szellem vigyáz reá; vetések közt lohol szegény, ő nem vetett, ő nem arat. A hóvirág már elvirult, virít most majd az orgona, színekben dúskál a világ, nászt ülnek a cseresznyefák. De szeme vak, füle süket. Tintaceruzáját faragja. Se hős, se pap, se dzsigoló; nem kedvelik az úrinők, nem golfozik, nem kurizál, csak kergeti az életet. A levest és húst kergeti, és kergeti a süteményt, kergeti talpon, vonaton, kergeti nappal, éjszakán. A kerék zakatol alant, azt zakatolja: enni jó. És jönnek vészes víziók és asszonyok és gyermekek. Ő futna még, de roskatag, a térde már-már megbicsaklik. Bőröndök minden oldalán. A szellő leng, barátian simítva fáradt homlokát, a sárgát és a ráncosat. Ó, Schwartz urak, ó, Kohn urak, vegyétek meg a bánatát! 16