Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Egy nemzedék arca és harca - Budapest

többen. Általános mostanában a panasz : be kell csukni a kávéházakat, be kell csukni a boltokat. Tényleg: délelőtt tízkor az Andrássy-útról letértem néhány mellékuccára, megálltam a sarkokon és néz. tem a fővárost. Legalább tíz csukott boltot s két bezárt kávéházat számoltam meg. Elvitte őket a gazdasági nyomor, gazdáik agyonlőtték magukat vagy megszöktek a hitelezők elől. Igen: erősebbnek, élőbbnek képzeltem Budapestet, mint amilyennek találtam. A szobrait jobbaknak és nagyobbaknak, az embereit is másnak; nem volt ebben a találkozásban sok öröm. Bejártam majdnem az egész milliós metropoliszt s csak három helyen láttam, hogy építenek, újat csinálnak. Ne kérdezze senki: mi volt ez? Talán kórház, talán tüdőbetegszanatórium, talán új tömeglakások? Egy sem. Két katolikus meg egy zsidó templom épült Budapesten, azon dolgoztak a munkások. De láttam tömeglakásokat fából, akkora nyomorral, amilyen Bécsben vagy másutt nem található már. A faházon, kívülről, pedig ott ékeskedett a polgármester plakátja, amelyben megköszöni a székesfőváros lakosságának, hogy a Szent Imre-ünnepségeken olyan nagy számban vett részt s hódolattal fogadta a pápa követét, aki leszállott Budapestre, boldog országot találva itten. Szomorúan mentem tovább az uccákon, betértem az állatkertbe, dobtam a medvéknek szilvát s ez nagyon kedves volt. Vén rozmárok feküdtek valamivel odébb a meleg vízben, mint a konzervativizmus eleven szimbólumai: bután és kövéren. Aztán megnéztem a Szépművészeti Múzeumot, megnéztem a Milleniumi emléket, a Városligetet, az automata-büfféket (Budapest egyetlen modern szabású épületeit), a Nemzeti Múzeumot kívülről, de 64