Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Egy nemzedék arca és harca - A diák és a munkás találkozása

diák, a magyar diák, ezt az utat, ami nektek születés, csak a saját osztályából való kiugrással teheti meg. S ez az út ma még mindig van olyan, mint a középkorban azoké, akik a föld forgását hirdették a nap körül. Nem volt az az inkvizíció, amelyik úgy megbecstelenítette, úgy megátkozta, úgy megjelölte volna azt, aki levonja meggyőződésének következetességeit és a proletárok forradalmi sorába áll, mint ahogy ezt ma a középosztály teszi, a bankó polgársága és a végpusztulásra itélt arisztokrácia monoklis csökevényei a velevaló gyáva kispolgárral. Itt, a Dunamedencében, a volt monarkia területén, kétszeresen rosszabb volt a látószemű értelmiség helyzete, mint akárhol másutt Európában. És pláne a magyar viszonyok között! Nem is találkozhatott itt a magyar munkás a magyar diákkal. Ezernyolcszáznegyvennyolc március idusán futó kézszorításra találkozott csak s mielőtt ebből a kézszorításból egymásmelléállás lehetett volna: vége lett a magyar forradalomnak. Most meleg szívvel «és harcos szemmel gondolunk reája, mert ez volt az első nap, amikor megmozdult a magyar fiatal nemzedék, hogy az akkori idők forradalmi igazságai szerint új rendbe és új országba szervezze a népet, a nemzetet. Az 1867-es kiegyezés csak kiegyezés volt a Habsburgokkal, mely minden csillogás és nyugati haladásszerűség ellenére: természetszerűleg egy nemzeti dekadenciához vezetett a kormányzási eszmék beteg pórusain át és sorsszerűen mitológiai szimbólumra talált Trianonban. Amikor ma egy új magyar nemzedék hagyományokat és gyökereket keres a nemzettest múltjából, ahogyan általában minden generáció keres, mert érzi, hogy hasonlatokkal és szervességgel élni jó, talál 44