Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Egy nemzedék arca és harca - Újarcú magyarok

érthető csak meg. A világháború Trianont hozott és az egységes magyar nemzetből négy nemzetet csinált. Szlovenszkó új országot jelentett, új életet, új lehetőségeket. Ezerkilencszáztizenkilencben két nemzedék állott egymás mellett a bizonytalanul futó, ködös és különös ízű órákban. Az egyik volt az a diákgárda, amelyik már testével is beleborult a háború gőzeibe. Ezt a germán imperializmus vak kulijává bódult tanár nevelte, ennek adott Öngyilkos pátoszt és szép őrületet a kongregációs Zászlónk szőnyeges szalónlírája és ez a sereg diák Piaverői visszadobottan, fáradt és züllött lelkiségével volt a magyar tragédia igazi ibseni fordulója. A háború utolsó hónapjaiban középiskolás kisdiák volt a mai sarlósok nemzedéke. Még kóstolt valamit az apái életalapjaiból, ösztönösen megérezte a régi Magyarország hatalmi bukásának mértékét. De úgyszólván pillanatok alatt magára maradt. A háborús fiatalságot felszívta a forradalom és az ellenforradalom. Az apák meseehősi atavizmussal csinálni kezdik a paszszív ellenállás Garanvölgyi Ádámját és megszületik a csehszlovákiai magyar kisebbségi politika. A föld néma és hallgat. A diákszobák mélyén egy új ifjúság vajúdik, keserves csalódások, megtépett hitek, félénk álmok között: krajcártalanságban, jövőtlenül, céltalanul. Az új történelmi helyzet európai ereje löki őket életté. Az országhatárok le vannak vágva és Európából feltartózhatatlanul nyomul a nyugati levegő Szlovenszkóba. A csehek intellektuális materializmusa, a bécsi emigráció politikával fűtött szocialista szellemiségű mozgalma, a magyarországi turánizmus, az első új német könyvek, valami lassú és hosszantartó ritmusban átszűrődő Ady-vers sikoltása, az új állam keretében a nemzeti- és osztály34