Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Három ember - Chaplin, az anarkista

polgár szenilis világa van pőrére vetkőztetve. Mesteri fogás volt ez ! Gyerünk a menekülő csavargó után, járjunk vele, nézzük a mozgását, gesztusait, szavait: mit csinál ő? Tulaj donképen semmi mást, csak azt, hogy annak rendje és csavargó módja szerint szerelmes lesz egy virágárus leányba. Ismerjük Charlie szerelmeit. Tisztaság és együgyűség, őszinteség és naivság forrószívű lírája ez, mely mindig hősiességi lépcsőket talál, hogy önmegtagadással, saját szívének félretolásával másnak csináljon virágesőt, mint a Cirkuszban. De itt úgy ki van élezve minden, ami az Aranylázban meg a Cirkuszban szomorúság és fájdalom, hogy a végén sikoltani kell. Egyéni tragédia ez is, de maradéktalanúl érezzük az élet, a nagyvárosi élet csatornáit, amelyekben ilyen életfilmek hömpölyögnek. Vak ez a virágárúsleány, aki milliomosnak, autós úrnak tudja a rongyost. És Chaplin számára az éjszakai lumpélet törvényszerűségével deus ex machina-mecenás terem, egy valódi milliomos, aki részeg fővel a folyóba akar ugrani s Charlie lesz a megmentője. Persze a kővel s a kötéllel ő kerül a folyóba, ő issza meg a feleberáti segítség levét, épúgy, mint ott a rácsos kert előtt ülve, amikor a kancsót öblögető vak virágáruslányka pont az ő mellére önti a vizet. S Charlie, szegény, rendszerint ilyenkor nem is tiltakozhat a brutálitás ellen, mert a leányt csöndben, hogy észre ne vegye, nézi andalgó szemmel, s a milliomost tiszta emberségből menteni akarja. Ez az ő természetéhez már hozzátartozik, mint a jó kenyérhez a puhaság. A boldogság után indúl el, valamenynyi filmalkotásban rendes, munkás és hasznos ember akar lenni i

— s mindig összetöri őt az élet mechánikus szilárdsága, ő csupa kedély és éle, hajlandó mindig 185