Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Három ember - Chaplin, az anarkista

értékes művészi valósággá. Minden filmjében Chaplin valami tömegszerűségből, széles keretből indul ki. Itt adja a néző számára a captatio benevolentiae-jét, egyszerre megnyeri tetszésünket, bemutatkozik s izibe tudjuk: mit fog mondani. Mindig ütött-kopott csavargóként tűnik fel, aki menekül a hálátlan tömegből, élni akar. A Nagyváros fényeiben azzal mutatkozik be, hogy szoborleleplezés alkalmával az ünneplő publikum ott találja őt a „Béke és Boldogság" allegorikus szobrának ölében, édesen aludva. Botrány és megütközés támad, a polgármester, a honatyák s egy savószemű, valószínűleg antialkoholista és üdvhadseregbeli miss hápog és ordít és öklöket emel a megzavart kisember felé. Ott vannak a rendőrök is, mennének érte, aki már mászik lefelé a szobor lábain, mikor programszerűen felcsendülnek a himnusz akkordjai s minden eleven ember hivatalos tisztelettel, szalutálva, mereven megáll. Chaplin abban a pillanatban a szoborcsoportozat egyik figurájának pallosára kerül, mely felmetszi a nadrágját s mint egy felnyársalt szafaládét tartja a levegőben. A rendőrök feszes vigyázzban állnak, a nemzeti csinnadratta zúg és Chaplin: ott forog kétségbeesett ábrázattal a szoboralak kardján, a lehullott lepel fölött, éhesen és nyomorultan, „böcstelen fertályát" az urak és dámák felé fordítva, akik kénytelenek ránézni. Soha még Chaplin ilyen maró szatírával nem csinált bevezetőt a filmjéhez, mint itt. Ez a véres humor ezt mondja: Lássátok, itt vagyok én, a nyomorgó csavargó és így szúr fel kardjára a ti boldogságtok istene engem! Igen, ezt mondja, világtudatot vall vele és társadalmi kritikát ad, de egyúttal percekig tartó kacagást fakaszt, hisz itt egy világ, a kis184