Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Három ember - Chaplin, az anarkista

Chaplin az anarkista Chaplin új filmje, mely néhány hónap óta diadallal járja a világot, kétségtelenül szellemi esemény, társadalmi szenzáció, legalább is olyan, mint a Remarque könyvsikere vagy Alfonzóék detronizálása a bikaviadalok országában. Kacagung és merengünk a sötét nézőtér közepén, hullámzó embertömegben, melyet a film művészi kohéziója s emberiessége fűzöttíorrasztott homogén kollektívumba. A színház elvesztette a közönséget s a film újat teremtett magának. A film: a győztes modern művészetek egyike, amelyik előtt még automatikusan hajolt meg a színház-kitartó polgári lélek. Tapsolni kell előtte minden pillanatban, melyet itt nálunk is, elmaradt tájakon, naponkint keserít a kispolgári múmia-szellemiség csontkeretes lorgnon j a. Mert a film dialektikai antitézise a polgári kultúrának. Az absztrakció ellen született s mai technikai magaslatán: új, közvetlen, vizuális, széjjellobogó, csupamozgás, csupatempós szellemiség egészséges szerve. Amely valóságot oszt a fáradt, agyonemésztett agynak s tudatosító, összekötő képző. Egy idő óta hangot talált és énekelni kezdett. Ezeket az általános megállapításokat valami ujjongó szövegezésben kell kimondani Chaplin új filmjével kapcsolatban. Szórói-szóra érezzük és analizálni tudjuk, hogy ez a film a filmművészet esztétikai és szociális lényegét mutatja, klasszikus alkotás és Chaplin munkásságának koronája. Miért? Mit csinál itt Charlie Chaplin? A csavargó lomposan, kacsázva jelenik meg egy nagyváros aszfaltján. Ugyanaz az alak jár előttünk, kit már régebbről ismerünk. A fej búbra tolt keménykalap, a groteszk sétabot, az apró bajusz, a fajankó182