Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Három ember - A százéves Tolsztoj

seken áthajtott emberfigurák, eszmék és eszmények hordozói, akik egytől-egyig az összes Írásain át: egymáshoz tartozók, rokonok, jobban mondva egy és ugyanazon alak variációi, ötszáz embersors szélesen zuhogó époszát írta meg a röntgenszemű költő. Mert valóban Tolsztoj az volt. Senki olyan teljesen és maradéknélkül nem nézett a valóság szemébe, mint ő. Tolsztoj az orosz reálizmus utolsó konzekvenciája. Benne az analízis egyesül a szintézissel. Ott, ahol Dosztojevszkij már fáraszt: Tolsztoj felüdít. A stílusa gyönyörű. Folyik, folydogál, mint egy csillogó kristálypatak. Az elbeszélő anyag benne a hajó. Néha eltűnteti. Ilyenkor csak a nyelve muzsikál. Anarkoszocialista volt. A polgári társadalom számára ő népszerűsítette a szociálizmust. Az emberi lélek végtelen-egű, végtelen-tengerű levegőjében növesztette tüdejét. Józan és okos volt, mint a gép. Nemis talált egyéni boldogságot soha. Nem tudott semmit élvezni, mert az elmúlás hiábavalósága kínozta. Szörnyű volt: amikor csókolt, alkotott, evett, lovagolt, imádkozott: a rothadás szagát érezte. Ezért nyughatatlan volt és szenvedélyes, be nem tellő, mert nem tudta mitévő legyen szelleme felgyülemlő áradásával. űzte, hajtotta a szláv faj természetes nihilizmusa, a tolsztoji anarkoszociálizmus, mely keresztényi színeket vett magára és Jézus országának lett a hirdetője. Megmozgatta az álló vizeket. Kidobták az egyházból és cári recept szerint Szibériába akarták küldeni, mint Dosztojevszkijt. A történelmi logika forradalmi vezért várt benne. Az ifjúság is. Bíztak benne. Forradalmat csinált is Tolsztoj, de nem volt benne köszönet. Ő a passzivi178