Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Három ember - Beethoven

sában kellett élnie. Egész életében az örömöt akarta megénekelni és soha más barátja nem volt a Nyomorúságnál és Fájdalomnál. Ludwig Beethoven életének legnagyobb tragédiájában is, mikor mindenki elhagyta, tisztúlt szerelmeinek fájdalmas Appasionátája mellett, hihetetlen nélkülözések között, a kicsinyes kritika tűszűrásaitól sebezve : az élet szépsége és optimizmusa mellett tört lándzsát. „Nincs magasztosabb dolog, — írja — mint a többi embereknél közelebb jutni Istenhez és innen árasztani az Istenség sugarait az emberiségre. Aki megérti zenémet, annak meg kell szabadulnia minden nyomorúságtól, amit mások vonszolnak magukkal." Mi itt a nagyrabecsűlt huszadik században megöltünk tíz millió embert, nyomorékká tettünk húsz milliót és nyolcvan milliót vagyonától fosztottunk meg. Mi itt mérjük a fény sebességét, a vizek hajtóerejét és rotációs gépeinkkel világgá szórjuk álkultúránkat. És nem vesszük észre, hogy kialvóban van lelkünk tüze, mert elfogyott az olaj. Halálon építünk és nincs lélek-olajunk. És gémberedettek leszünk, mint a Madách falansztere. És Spengler j eink megjósolják gyászos végünket. Ó emberek, akik még tudtok kacagni tiszta szívből, tudtok hinni mint a keresztes vitézek, szeretitek az életet és építeni akarjátok a Jövőt: nem gondoljátok, hogy Ludwig Beethovenekre van szükségünk, hogy szükségünk van erős szellemekre, akik megkorbácsolják a koldúslelkeket és márciusi akarattal hívnak élni? Higyjétek el: tisztító viharokra kell szert tennünk, hogy tisztán, emberin, hősien kezdhessünk új életet. 176