Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Három ember - Beethoven

hagyták volna el, olyan újszülött, hatalmas, erős, úgy kacag és dalol, mint egy ártatlan, bünön-halálon diadalmaskodó örök Ádám. A görög mitológia megteremtette a maga Aeolusát, aki az Insula Aeolián barlangokba zárva tartotta a viharokat és szellőket. Mikor pedig eljött az ideje, kibocsátotta őket a világra, hogy pusztítsanak. Az emberiségnek is vannak Aeolusai, akik viharokat hoznak az emberi lélek számára. És ezek között fejedelem Beethoven. Nagyobb, mint Aeolus. Mert Aeolus meghalt, amikor az idő múzeumokba küldte az antik kultúrát. De Beethoven nem csinált bálványokat és nem komponált muzsikát táncoló nők számára. Beethoven az örök emberi nagyság, téren és időn kívül áll és amíg ember lesz a világon, azaz amíg lesz: szenvedés és öröm, hit és hitetlenség, csüggedés és bizalom: addig a tisztító viharok Fejedelme itt isteni hivatást tölt be: lelket emel és eláraszt bódító tavaszi olajok és illatok szent zenéjével, az akarat erejét páncélozza szívünkbe, a tenor tüzes és lihegő dalával emeli égnek a nyomorúság porában fetrengőt, a Bátorság szonátájával sorakozóba trombitál a Halál ellen és szimfóniáival „durch Leiden Freude" elvezet az élet szeretetéhez. Vihar volt, amikor megszületett, hózivatar, mikor meghalt. Komor padlásszoba négy fala közt jött a világra. Nem volt gyermekkora. Az élet mindjárt a bölcső előtt a nyomorúság szagával fogadta. Atyja, egy részeges tenorista, ki akarta zsákmányolni fiának zenei képességeit. Négy éves korában, mikor más gyermekek kikandikálnak a napos világba, mint fakadó májusi rügyek, neki óraszámra kellett skálát tanúlni a bezárt dohos szobában. Kicsibe múlt, hogy a gyermek örökre megútálta a művészetet. De a gé174