Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Mi lesz Szlovenszkóból? - Nyitra avagy Szlovenszkó

a Schillerhez. Odajárunk mindig ebéd előtt, nagyszerű társaság van ott. Igen, mennék már, nem ugyan sörözni, de mennék már Nyitráról. Még nézem a templom szép román köreit, innen a püspök palotája mellől nagyszerű kilátás nyílik az egész vidékre, olyan jól süt a nap és a fenyők között énekelnek a madarak. Mennék már, de még meg kell hallgatnom azt a nyitrai históriát a püspökről, akinek olyan kiváló távcsöve van, hogy nyáron minden fürdőző leányt jól megnézhet az uszodában, meg az embereket a város másik végén is pompásan látja. Igen, érdekes, hogyne a sör a Schillernél délelőtt féltizenkettőkor. A viszontlátásra. Ott leszünk. A probléma ugyanaz itt is, mint mindenütt Szlovenszkón: íme: egy város, amelyik nekilendült az életnek. Csak úgy pezseg a vér benne, a bankó vére, amellyel tele vannak ezek az emeletes, rádióanténnás, multszázadbeli házak, ezek a görbe, kanyargó, poros, pad nélküli nyitrai uccák, ahol parasztok járnakkelnek ráérő nyugalommal, ahol bár van és éjszakánként tízezres kártyacsaták zajlanak le a zöld asztalkák körül. Szlovák parasztok, munkások és zsidó kereskedők között él egy szomorúan kallódó, egykerendszerbe záruló magyar kispolgár, aki minden délelőtt féltizenkettőkor leül a Schillerben a sörhöz és menekül a sörbe. Beszéltem velük, néztem őket; emberek, akik egy süllyedő szigeten élnek és homokba fúrják a fejüket. Ugyanaz a hang, ugyanaz a szem, mint tíz, húsz esztendővel ezelőtt. Itt Szlovenszkón, ahol közben megváltozott minden, ezek az emberek nem változtak meg. Filiszterek és nagyon kispolgárok, úgy kell velük beszélni, mint a gyerekekkel, fecsegnek, adják a bankot, áltatják és sörözik, elsörö162