Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Mi lesz Szlovenszkóból? - Nyitra avagy Szlovenszkó

Nyitra avagy Szlovenszkó A vonat tisztességesen fut ezen a dombokkal vágott és a Vággal ölelt síkságon. Reggel van, süt a nap: dacosan, merészen, tavasz indul a barna földeken át és rázza az erdőt. Tíz órakor jövünk be Nyitrára, lehet, hogy később, mert az imént két bőrkereskedő megjegyezte az egyik állomásnál, hogy tegnap ilyenkor már jóval előbb volt a vonat. Fáradtan és bágyadt lélekkel nézem a tájat, a tájunkat, Szlovenszkónak ezt a kirakott történelmét. A vonat körülfutja a lipótvári fegyházat, méla síkságon mohos, fekete sáncokkal és falakkal körülvett földdarab ez. Az a vágy fog el: bemenni és kezet adni minden darócruhás fegyencnek. Soha nem jártam ezen a tájon, mégis minden ismerős. Minden ismerős, úgy érzem, minden benne van a képzeletemben, nem lepődöm meg, emberek és dolgok, házak és utak, futó hintók, kék hegyek, háztetők és tornyok, barna és kék szemek, zsidók és katonák, parasztok és urak: mind egy és ugyanaz, mind ismerős-ismeretlen, egytől-egyig mind: Szlovenszkó. Alacsony dombok, benyomott falvak, amiket megtépáz a tavaszi és téli vihar, ürgeként megáztat a Nyitra meg a Vág, evangélikus és katolikus templom, temető a hegyoldalban, fehér házak és zsúpfödeles pajták, csizmák és szűrök, úri pantalló és luesz, pálinka és szexuális farsangok, nyomor és a vonattal futó latifundiumok, amikre a mellettem ülő paraszt bólint és jegyzi a tulajdonost: a püspököt meg a gyárost, aki a Pestre züllött gróftól megvette az üzbégi földeket. Ezer esztendővel ezelőtt itt, ebben a völgyben, ahol most egy régi MÁV-mozdony hurcol maga után hét kocsit, lovas futott végig a magas fűben, óriási, izmos le15?