Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Mi lesz Szlovenszkóból? - Nyitra avagy Szlovenszkó

gény, aki homlokához emelte a kezét a honfoglaló tájon. Magyarok és szlávok találkozója volt itt, itt ragyogott fel először a kereszt, itt a Zobor alatt, ahonnan a kereszt nyomán urak tódultak elő, várak nőttek fel és a kereszt visszavonhatatlan és megingathatatlan pecsétet nyomott a nemesi privilégiumok zörgő pergamenjére. Mit akarok Nyitrán? Bizonyos: ez a kérdés nemcsak erre a városra vonatkozik. Vonatkozik az egész országra, Szlovenszkóra, mert ebben a városban csodálatosan és megdöbbentően egész Szlovenszkó benne van. Ha valaki egyszer fotomontázst csinálna Szlovenszkóról, ajánlom, utazzék Nyitrára és vegye le a várost. Kiderül, hogy itt Szlovenszkó minden jellegzetessége meg'van. Természetes, Nyitrának volt egy múltja, vára, Zoborhegye, főispánja, címere, káptalanja, templomai, folyója, némi gyáripara és népviselete, csendes kispolgárai és maradékzsentrijei, akiket a végpusztulás elől megmentettek a zsidók. A zsidók, akik kereskedelmet, ipari ritmust és bárcivilizációt ojtottak Nyitrába. Nem lehet szentimentális elandalgás nélkül nézni ezt az ódon várost, püspöki templomával, a régi kúriáival, a szemináriumaival, ahogy a templomtornyok átmennek a gyárkémények közé, ahogy itt minden egybekeveredik egyetlen tarkasággá, egyetlen furcsa, különös mozaikká, amelynek tetején történelmi színek játszanak és az alján szappan, cukor, liszt, banktábla és Gréta Garbó nevet, aki e pillanatban hangosan beszél a nyitraiakhoz. Van Nyitrán repülőtér, ahol nemrég agyonütötte magát egy pilóta, az emberek ott állnak az úton és mutogatnak a helyre, ahol a szerencsétlenség történt. Van állami rendőre is, aki karddal és revolverrel mutatja az irányt. 160