Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Mi lesz Szlovenszkóból? - Nyári riport Szlovenszkóról

teteje. Tudom: ez a cél. Megyünk, megyünk, a nomádok sorsa ez, vándorolni, míg a nap leszáll. S megyek egyenes lépéseimmel, kék szememmel s kitáruló szívvel, mint Simon Andor, a költő Sajókazáról, akit úgy szeretek, hogy azt már prózával nem lehet érzékeltetni. A versei vérrel járnak az eszemben. Főkötős asszonyok friss vajjal sietnek az állomás felé, büszke pipacsok hajbókolnak az örvény szélén; hogyan csináltad testvér? így: A gulyát szétzavartam a legelőn. .. Szívem kinyílott, mint a rózsa. Alkonyatkor kedvesem szeme előtt meztelenül ugrottam a folyóba. El tudunk bújni e gépkorszak árnyékaiban, el tudunk menekülni a magyar Alföld új Dózsa-képlete előtt, egészen finom és gyerekes szavaink vannak, amikor lényegünk lírikusságát érezzük mindenek fölött. Itt a mezők és erdők nyitott szeme előtt mindent elfelejtve, ami robot és kényszerültség, egy generáció boldogtalanságával a hátizsákunkon, nem tudva és nem érezve a pünkösdi ünnepet, együgyűen, dalokat és melódiákat morzsolva megyünk a hegyre felfelé. A nap ömlik ránk és ömlik a mezőre, sápadt por száll cipőink nyomán. Megyünk és beszélgetünk barátainkról, otthonhagyott dolgokról és a Morváról, ahová délbe beérünk fürödni. Egy falun kell átmenni. Zsellérek, kisparasztok laknak benne, olyan, mint a többi falu, van egy temploma, nagyon régi lehet, románstílü ívei fölé csúnya gót-tornyot emelt az istenfélés. Sárga, omló földön épült ez a falu, roz148