Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Mi lesz Szlovenszkóból? - Szlovenszkó 1930

Szlovenszkó 1930 Útban a vacsora felé, az esti uccán, nyolc óra tájban, amikor a pozsonyi uccák forgalma eléri a tetőpontot: megállok egy sarkon s nézem a várost. Hogy nő, hogy épül, hogy liheg ez a Pozsony. Semmi sem maradó, mégis úgy tűnik fel, minden végtelen századok óta változatlan. Új idők bölcsőjében ringunk és nem lehet megállítani a civilizáció gépeit. Pedig néha beszélni kéne a gépek alatt, egészen négyszemközt és kevéske szóval, beszélni kéne a megálló emberekről. Akik hiába vannak a gépek között, csak kívülről jövő zaj és nyugtalanság ez nekik, a szobában örökmécsesek égnek, kifordult szemű angyalok vigyáznak a ház tisztessége fölött és az üzlet régi szemmel várja a oetérőt, aki venni fog. Egy ősrégi pressburger péküzletben állok, régi házban, a ház a péké, a péktől friss kenyeret kérek s megütközve hallom, hogy nincs friss kenyere. Nincs friss kenyere, mert nem fizetődik ki mindennap sütni. Két hónap óta a másik sarkon egy cseh pék telepedett le, nagy reklámmal dolgozik, autója is van, este piros villamosbetűk ragyognak a boltja fölött s hirdetik a járókelőnek a prágai kenyeret, a prágai süteményt. Áll velem szemben, néz és néz rám az öreg pék, akinek nincs friss kenyere. Az apja, dédapja mind itt voltak, pékek voltak, becsületben őszültek meg, az öregnek van egy mondása, amelyiket mindennap kitesz a boltjában, a pultra teszi ki, amikor panaszkodik a régi hűséges vevők előtt: „Ha az apám megélt reklám nélkül, megélek én is!" Mit mondjak ennek a nyakas kispolgárnak, ennek a bükkből faragott céhmesternek, ennek a csillogó anakronisztikumnak. Kint rohannak az autók, kattog a villamos, emberek143