Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Mi lesz Szlovenszkóból? - Szlovenszkó 1930

tői feketéllik folyton az ajtó üveglapja. Beszéli, hogy ennyi meg ennyi a vesztesége, beszünteti a jobbfajta sütemény készítését is, mit csináljon, néz, majdnem sír, összeteszi a kezeit. Csalódottan veszi tudomásul, hogy nem szidom a konkurenciát, pedig ő mindent elvár, a lapjától is elvárja, hogy intézze el a dolgot. Olvasom minden nap, mennyire mennek bölcs politikusaink az őslakosok blokkjával, de vájjon a blokk elintézi-e a pék dolgát? Vonatra teszi a konkurenciát? Mit csinál? Itt minden társadalmi, szociális és kultúrális nyomor elintézését — a politikától várják. De maga senki sem lát ahhoz, hogy utánanézzen: mi tette erőssé a másikat, a vetélytársat. Tanulni kéne, pékmester, újjászületni, bocsáss meg: a civilizációban is újjá kell születni, mert elpusztulsz különben, mint az utolsó bölény. A bécsi állatkertben kimúlt az utolsó bölény, ötvenezer sillinget adnának egy másikért, ha volna, de nincs sehol. Nincs még díszhalálpéldánynak sem. Nem szidni kell, újfajta módon dolgozni kell, úgy, mint a — másik ott a sarkon. Adieu! Ma este nemzetközi Ady-est lesz Pozsonyban. A város három nyelvén fogják ünnepelni e század talán legnagyobb lírikusát, aki ép a nyelve miatt örökre rejtve marad a világ szeme előtt. De ez már a sejtést nyitogató hang, itt a szemünk előtt, az, hogy szlovák költő fogja elmondani a magyar költő fájdalmát. És milyen egy ez a fájdalom. Ady mondta: sorsszerű, dunamedencei, közös: magyar, oláh, szláv bánat, egy bánat marad. Vigasztalanul szürkék a napjaink, olyan kevés a hívő és sok a hitetlen. Hitetlenek a napi történések, csak ha alászállunk, az idő folyása alá. ahol a történelem dinamói vannak, ott látjuk és halljuk a jövőt. Mi itt missziós őrségen állunk. Ez az 144