Szalatnay Rezső: Van menekvés (Bratislava. Slovenská Grafia, 1932)

Irodalmi notesz - Az új szlovák generáció irodalma

teg a baj az irodalom technikai megnyilvánulása körül, hisz a tizenkét esztendő alatt nem volt egyetlen állandó, százszázalékos, csak magát a generációt reprezentáló nagy folyóirat; hiányzik az irodalmi kritika olyan átfogó alakja, akinek vezérszólamú szava leverte volna a szokásos irodalmi szabályok álesztétikai uralmát s szabad teret nyitott volna a művészetek új, merész megnyilatkozásai számára; nincs az új szlovákságnak olyan alakító géniusza, aki a generációs erőt össze tudta volna kötni a szellem adottságaival. De mindezek ellenére kialakúlt itt valami, ami mellett nem lehet észrevétel nélkül elmenni. Új ember, új lélek: generációs lélek. Tényleg? Igen: khaotikus, de tele termékenységgel és illattal; egységtelen, de mégis egy cél felé ügető, amely akarja a tiszta új életet. Milo Urban, talán a legnagyobb új irodalmi jelenség, a živý bič (Élő ostor) és a Hmly na úsvite (Ködök a pirkadásban) cimű regények alkotója, megmondotta ezt: „A mi irodalmunk alvó agyak ébresztője legyen, kell hogy ébresztgessen, tudatosítson és kezdeményezzen, szóval kergesse a szlovák életet a magasabb szellemi zónákra, kell hogy az emberi létezés magasabb, etikaibb céljai felé izgasson minket; ostornak kell lennie, amelyik a széjjelszóródott, passzivitásban fetrengő nyáj fölött pattog ... A mi feladatunk s vele együtt irodalmunk feladata a detvai betyárdalok és hegyi jobbágy énekek emberi érzését, ezt a sajátos felérzését az egyenlőségnek és a szabadságnak, kipattogtatni, kikorbácsolni, széthurcolni és megsokszorosítani. Nem szükséges, hogy apró csatákban, misztikus palástokkal letakart tudatalatti kitörésekben éljük ki magunkat, hogy irányok és izmusok fogjanak el, amelyek semmi értelemmel sincsenek számunkra, semmi etikai 124